vineri, 24 octombrie 2014

Emanuel CIOCU, Ce mai e românesc în bucătăria românească

De meditat și mai ales de mâncat curat.
Emanuel CIOCU | Mîncarea

Ce mai e românesc în bucătăria românească

[...] în special imperiile s-au înfruptat din plin de complexitatea şi diversitatea teritoriilor cucerite.
Astfel, cum ar fi putut scăpa teritoriile româneşti, înconjurate de trei imperii puternice (Austro-Ungar/Habsburgic, Rus şi Otoman), de influenţa lor, inclusiv în domeniul culinar?! Nu e nici o ruşine în asta. Dimpotrivă! Pentru că diversitatea şi complexitatea sînt marea avere a Europei. Şi a noastră! De exemplu, într-o carte de bucate austriacă am descoperit cu surpriză, în partea introductivă care etala influenţele, pe lîngă gulaşul unguresc, clătitele româneşti! Atunci de ce ne-am jena noi, în ciuda evidenţei, inclusiv lingvistice, de faptul că în cultura culinară românească ne bucurăm de o atare diversitate datorată coexistenţei istorice, mai mult sau mai puţin plăcute? Faptul că gulaşul, cozonacul, zacusca, ghiveciul, pilaful şi altele au origini şi nume de import nu le face mai puţin româneşti. Pentru că, personal, consider tradiţional românesc tot ceea ce se găteşte de minim trei generaţii, astfel încît să devină reţetă „de familie“. Aşa cum sînt chiar şi „noutăţile“ precum ciorba de burtă şi micii (mîncăruri care au mers dinspre oraş spre sat, şi nu invers) şi cum o să fie, peste alţi douăzeci şi cinci de ani, şi şaorma, în adaptarea românească.
Paradoxal însă, această diversitate şi complexitate culinară se reflectă destul de prost în meniurile restaurantelor tradiţionale româneşti, de unde răzbate o undă nesănătoasă, un exces de calorii şi de colesterol şi o lipsă de alţi nutrienţi esenţiali. Un meniu clasic de restaurant tradiţional românesc se compune, de cele mai multe ori, dintr-o ciorbă de burtă (supă de oase şi burtă, dreasă cu smîntînă şi ou, cu un minim istoric de legume!), fasole cu ciolan (proteină vegetală şi animală) şi papanaşi prăjiţi cu smîntînă şi dulceaţă. Astfel, problema nu e faptul că ciorba de burtă este de origine turcească, fasolea cu ciolan (utilizarea rasolului întreg) reprezintă o influenţă germanică iar papanaşii sînt de inspiraţie rusească, ci modul în care le-am selectat şi asociat.
Însă, marea şi tăcuta dramă nu este a reţetelor româneşti, ci a ingredientelor. De abia aici se pune cu adevărat întrebarea: ce mai e românesc în farfuria noastră?! Şi, în privinţa ingredientelor, avem două probleme: cea a ingredientelor necultivate şi cea a ingredientelor existente, neexploatate.
Satele izolate de zăpezi, în ultimele ierni, au scos la iveală o realitate şocantă pentru mine. Nu faptul că oamenii pot rămîne închişi în case de zăpezi, ci faptul că oamenii aceia, ţărani, aşteptau, de la autorităţi, apă şi mîncare. Cum adică, la începutul iernii, cînd cămara ar trebui să fie plină, înconjurat de zăpadă proaspătă (de apă, într-o altă formă de agregare), te poţi plînge de foame şi de sete?! Şi asta e un nivel micro, celular, dar ţara este formată dintr-o multitudine de astfel de realităţi. Citiţi cu atenţie originea produselor pe care le cumpăraţi pentru că, în paralel cu un marketing axat pe tradiţional şi local, supermarketurile importă (din raţiuni de preţ) majoritatea legumelor şi a fructelor. Şi, mai nou, chiar şi a cărnii!
În fiecare iarnă, dependenţa noastră, vocalizată şi politizată, faţă de gazul rusesc ne face să privim cu teamă spre nord. Dar ce se va întîmpla dacă mîine e o secetă sau altă calamitate naturală şi importurile de produse alimentare se sistează?!
Făceţi-vă o listă de cumpărături pentru un meniu şi, cînd cumpăraţi, verificaţi cîte produse mai sînt româneşti. O să aveţi o surpriză neplăcută. Să vedeţi că plăcinta cu mere are făină ungurescă, drojdie turcească şi mere poloneze, că fasolea cu ciolan este făcută cu porc albanez şi fasole chiliană, că zacusca este din ardei bulgăreşti, vinete turceşti şi ceapă grecească sau că gemul e făcut din fructe importate şi zahăr procesat din trestie de zahăr (ştiţi că nu producem trestie de zahăr, nu?). Problema identitară nu este că mezelurile de Pleşcoi sînt, de fapt, create de localnici „sîrbi“, ci de faptul că în curînd o să fie făcute din ingrediente de import. Iar la nivelul Uniunii Europene, asta contează. Într-o perioadă a globalizării, în care Internetul îţi furnizează reţeta de cheese cake New York şi destir-fry Sichuan, ceea ce contează este ingredientul.
Noua tendinţă la nivel mondial, dar în special european, este ancorarea în realitatea imediată, în ingredientele locale, proaspete, în exploatarea soiurilor şi a raselor locale, şi nu în dispute privind paternitatea reţetelor din secolul al XIX-lea. Există şi la noi eforturi în acest sens. Oameni care au intuit corect şi fac eforturi pentru asta. Dar prea puţini încă.
Pe de altă parte, avem ingrediente excepţionale, dar pe care nu le regăsim în meniurile noastre. Sosirea prinţului Charles în România a fost determinată de lucrarea de doctorat a unui britanic care a identificat, pe un singur metru pătrat de fîneaţă din Transilvania, o densitate de 105 specii de plante şi insecte. O densitate şi o diversitate aproape inexistente în Europa. Ciupercile sălbatice de mare calitate, trufele, fructele de pădure sînt doar cîteva dintre ingredientele naturale insuficient exploatate. Anual, sute de tone de hribi, culese din pădurile noastre, sînt exportate în Italia, de unde, uneori, paradoxal, le importăm sub denumirea de funghi porcini. În cîte restaurante româneşti se folosesc hribi? În cîte reţete româneşti le folosim? Aţi mîncat vreodată hribi pane sau supă de hribi?!
Cu asta aş vrea să ne putem lăuda şi noi. Nu cu paternitatea unei reţete oarecare. Ci cu ingrediente locale de excepţie, pe care le putem obţine, cu siguranţă, cu un minim de efort. Şi cu reţete extraordinare realizate din ingredientele pe care deja le avem. Asta-i pohta ce-am pohtit!

Emanuel Ciocu este editor cevabun.ro.
Sursa

sâmbătă, 4 octombrie 2014

Borsi-Kálmán Béla A román társadalom és közélet az 1850-es, 60-as években a magyar (Kossuth-)emigránsok szemével

Borsi-Kálmán Béla

A román társadalom és közélet az 1850-es, 60-as években a magyar (Kossuth-)emigránsok szemével - főként Veress Sándor és Oroszhegyi Józsa munkáiban

Mottó: a múltat be kell vallani
(József Attila)


Az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc leverése után Európának alig maradt olyan szöglete, ahová, ahová - menedéket és megélhetést keresve - a magyar (Kossuth-)emigráció némely csoportjai el ne jutottak volna. E tömeges kivándorlás okai sokrétűek. Mindenekelőtt, ahogyan az ilyesféle véres erőszakkal levert és elnyomott mozgalmak után történni szokott, a „győztesek” megtorló intézkedései, az eluralkodó félelem s a politikai bizonytalanság ad vándorbotot Kossuth katonái (tisztjei és közvitézei)1 kezébe, valamint a minden legyőzöttben tovább élő remény: alkalmas helyen és időben mindent újra kezdhetnek, még ha ez a remény álomszerű s az esély igen csekély is.

Így esett, hogy „az ínséges magyar menekvők”2 bizonyos csoportjai Moldvában és Havaselvén próbáltak szerencsét s több-kevesebb ideig a Török Birodalom e távoli tartományainak vendégszeretetét vették igénybe, sőt többen közülük életük hátralévő részét is ott töltötték. E magyar számkivetettek legnagyobb számban Bukarestben telepedtek le, de éppúgy megtaláljuk őket Ploieştiben, Galacon, Brăilaban, mint Bákóban (Bacău) és a moldvai „fővárosban” Jászvásárott (Iaşi)- vagyis gyakorlatilag a Fejedelemségek egész területén.
Sőt, némelyek közülük még az Isten háta mögötti Dobrudzsába is elvetődnek, mint jelen előadásunk egyik főszereplője, Veress Sándor (Sarkad, 1828 dec. 3- Bukarest, 1884. okt. 27.),3 aki először 1856-ban - megfelelő sztambuli ajánlólevél birtokában- földbérlőként (árendásként) próbálkozik az akkor még török fennhatóság alatt lévő végvidéken,4 közelebbről a Tulcea környéki bolgár- román vegyes lakosságú Nalbant nevű falucskában, majd esztendővel később nem túl jövedelmező mészárszéket nyit a hirtelen stratégiai fontosságúvá vált Tulceaban. Ui. a krími háborút lezáró 1856-os párizsi béke egyik rendelkezése a dunai hajózás megkönnyítését s technikai feltételeinek megteremtését előirányzó Duna-bizottság idetelepítése volt. Ez pedig - raktárosként, tolmácsként, netán hírszerzőként5 - ideig-óráig jó néhány magyar számkivetettnek biztosított kenyérkeresetet.6
Jelenlétük különben sem nem szokatlan, sem nem előzménytelen. Hosszú évszázadok óta éltek itt különféle magyar csoportok, kivált székelyek, akik kisiparosként, kőművesként, ácsként, kerék- és kocsi gyártóként keresték kenyerüket. De gyakran közülük kerültek ki a bérkocsisok, szekeresek és az idénymunkások, valamint (a legutóbbi időkig) nagyon keresettek voltak a székely cselédek, házvezetőnők, szobalányok, dajkák, szakácsnők7is. (Olyannyira, hogy még az is megesett: némely bojárfiak-és kiasasszonyok még többé-kevésbé magyarul is megtanultak.)8 Számuk az egyik magyar emigráns, Veress Sándor szerint csak Bukarestben több mint tízezerre rúgott, s mintegy félszázezerre tehető az egész - 1959. január 24-én egyesült/egyesített - országban.9 S akkor még nem is említettük a magyar nyelvű moldvai katolikusokat, a környező román lakosság által „pápistáknak” nevezett csángókat.10 Származásuk már akkor is vita tárgya volt, s ez épp napjainkban újult ki mind Romániában, mind a „szomszédos baráti országban”11- vagyis Magyarországon.12
Nem tekinthető tehát megalapozatlannak a magyar emigráció vezetőinek az a reménye, hogy egy újabb délkelet-európai konfrontáció esetén a két román fejedelemség támaszpontként, sőt katonai hídfőállásként használható a tervezett akciók számára. Elegendő egyébként a térképre pillantani, hogy meggyőződjünk róla: az egyetlen terület, ahol elvileg azonnal mozgósítható kompakt magyar lakosság él, a Székelyföld - s amely emiatt kitüntetett helyet foglal el az emigránsok stratégiai célkitűzéseiben (s nem egyszer délibábos tervezgetéseiben) - Moldvával határos…
De hogyan is volna lehetséges egy ilyetén vállalkozást nyélbe ütni? Még ha sikerülne is a szanaszét lakó magyarokat úgy-ahogy megszervezni, miként is lehetne a román politikusok beleegyezését, támogatását elnyerni, együttműködési készségét biztosítani?
„Egy jó politika első feltétele a terep  ismerete” - hívta fel megbízója figyelmét a magyar emigráció egyik ügynöke, a porosz születésű Arthur Seherthoss gróf - , Klapka György tábornokhoz (1820- 1892) intézett jelentésében 1864 nyarán. Majd így folytatta: „Amennyiben sikerülne, kedves Tábornokom, a jelenlegi feltételek és igazi értékük szerint hozzásegítenem Önt, hogy felmérje a helyzetet, úgy hiszem, misszióm e környéken, bár eredeti célját nem érte el, jóval fontosabb eredményeket hozna, mint ez a cél maga.”13 E máig helytálló megállapítások szellemében cselekedtek, kimondva, kimondatlanul a Fejedelemségekbe érkező „civil” hontalanok is, akár felkérték őket erre, akár nem. Mielőtt tapasztalataikkal, s gondolataikkal - helyhiány miatt természetesen csupán vázlatosan14- megismerkednénk, nem haszontalan azt sem szemügyre venni, bármily vázlatosan is, honnan, milyen társadalmi környezetből, milyen előfeltevésekkel s beállítódással érkeztek, milyen lélektani helyzetben szembesültek azzal az érzékeny, forrongó közeggel - a korabeli román társadalommal - , amely befogadta őket.
A világosi fegyverletétel után vagyunk tehát, mely minden kétségen kívül valódi katasztrófa volt, a magyarországi társadalomfejlődés egyik legnagyobb traumája, ugyanakkor a magyar nemzettudat görcseinek, önértékelési zavarainak kimeríthetetlen forrása. Sőt, azt is megkockáztathatnók, hogy olyan megrázkódtatás, mely a térség valamennyi nemzete jövőjét súlyosan érintette s a közép(-kelet-) európai népek amúgy is bonyolult kapcsolatrendszerét még jobban összekuszálta.
Mindenekelőtt és főként a magyar- román (román- magyar) viszonyt!
Ez az az időszak, amikor a kortársak s kivált a résztvevők lázasan keresték a gyászos események okait, s a cári csapatok invázióján kívül a legnagyobb buktatót éppen a magyarországi és erdélyi polgárháború kegyetlen testvérharcaiban látják. Helyben vagyunk tehát! Hiszen a száműzöttek csaknem kivétel nélkül a forradalom tisztjei és s közvitézei, s ennél is súlyosabban esik latba, hogy szinte valamennyien a magyar köznemesi osztály tagjai vagy olyan honorácior-értelmiségiek voltak, akik szemléletükben, eszményeikben teljesen azonosultak a magyar reformkor vezető ereje és lendítője - a köznemesség - érzés- és gondolatvilágával. Így ha kissé tüzetesebben megvizsgáljuk elgondolásaikat és reakcióikat, nem nehéz kitapintani, hogy véleményükben, állásfoglalásaikban - a Világos okozta sokkon kívül - az a különbség, az a szokásokban s a szellemiségben megnyilvánuló szokatlanság ölt testet, fogalmazódik meg, amelyet román földön megtapasztalnak. Ám ugyanerre vezethetők vissza ellenérzéseik és előítéleteik is. Két világ találkozott itt: egy latinos- németes kultúrájú, a feudális rendi kereteket ünnepélyesen és katarktikusan maga mögött hagyó, de béklyóit tovább cipelő, beidegződéseit magán viselő közép-európai mentalitás,15és egy másik, egyelőre kezdetlegesnek, nyersnek, de rendkívül dinamikusnak s meglepően hatékonynak látszó bizánci(balkáni)- levantei szellemiség.16 Úgy is mondhatnók, kissé elrugaszkodva hajdanvolt honfitársaink tapasztalataitól, s illetlenül vaskalapos történeti-szociológiai kategóriákba csomagolva őket, hogy az európai társadalomfejlődési modell két altípusa ütközött szemléletükben, melyek közös és hasonló vonásai ellenére elegendő eltérést, sőt különbséget tartalmaztak ahhoz, hogy rosszhiszemű (s némi irigységtől, sőt - magyar szemszögből - baljós jövendöléstől sem mentes) általánosításokhoz vezessenek, illetve kölcsönös félreértéseket szüljenek. Ugyanakkor megfelelő forráskritikával kezelve megnyilatkozásaikat, vagyis lehántva róluk az előzmények ismeretében érthető érzelmi burkot, megállapításaik számos meglepetést, érvényesnek tűnő mozzanatot tartalmaznak, különösen a korabeli román társadalom (és mentalitás) kevéssé ismert, s Romániában is nehezen dokumentálható rejtett folyamataira vonatkozóan.
Válasszunk ki hármat ezek közül, amelyek nemcsak a legizgalmasabbak közé tartoznak, hanem szervesen kapcsolódnak is egymáshoz:
  1. A Fejedelemségek népességének (s különösen városi lakosságának) etnikai összetétele.
  2. A román társadalom különféle rétegeiben tapasztalható gyors s szinte akadálytalan integráció jelensége.
  3. A román nép, és főként a román politikai vezető réteg (oligarchia) túlélési képessége, diplomáciai-stratégia érzéke.
De mielőtt bármiféle értelmezéssel próbálkoznék, azt javaslom, adjuk át a szót - több részletben - Veress Sándornak:
„Óhajtván minél hamarabb átesni ezen száraz adatok elsorolásán - melyek egyéb iránt a nemzet gazdásznak ékesen szólóbbak a leg regényesebb elbeszéléseknél: mellőzöm a nagyon apró részletezéseket, csupán következőkre vonatkozom:
Moldva összes lakossága 1.463.027 lélek
Olá országé [sic!] 2.409.921
összesen 3.864.848

Nevezetes azonban - és semmi más europai nemzeteknél elő nem forduló körülmény a nőknek sokkal kisebb száma mint a férfiaknak nevezetesen 1 995 861 férfi mellett van csak 1 868 087 nő, tehát 126 874-el több férfi mint nő. - tehát majd 3,3 százalékkal több férfi mint nő.
Talán még jobban érdekelnek bennünket a nemzetiség szerinti kimutatások.-
A moldvai kimutatások, hol a magyar fobia nem oly divatos mint a Rosetti és Bratiano pestises köreiben,17 sokkal részletesebbek és őszintébbek mint a Bukarestben gyártottak - s imé következők
Moldvában: olá [sic!] 1 185 132
szláv fajok:.. 89 662
magyarok: 37 870
görög: 6 658
latin fajuak: 6 953
örmény: 3 435
török: 81
zsidó: 124 867
Olá országban így van kimutatva:
földiek /: pamunteni:/: 2 193 774
osztrákok: 15 477
poroszok: 1 060
angolok: 816
franciák és olaszok: 482
muszkák: 990
görögök: 3 770
törökök: 1 543
másféle idegenek: 377
A zsidók mint nemzet épen [sic!] nincsenek külön rovatra érdemesítve valamint mi magyarok sem, hanem mind be vagyunk foglalva az osztrák közös név alá, a vallás szerinti sorozatból azonban látható hogy a zsidók száma 5 558[-ra] van téve - mely összeget levonva a 15 000 osztrákból marad kerek számmal 10 000 - ebből vonjuk le az ausztriai németek számát, s noha csak magában Bukarestben legalább 5 000 - s az egész országra nem tévén többet még más 3 000 nél - mi pedig kevés - lenne Olá országban 2 000 magyar! Már pedig csak magában Bukarestben - s a többi városokon - s falukon szétszórva élőket legalább másik tíz ezerre lehet tenni úgy hogy az egyesült olá fejedelemségben lakók összes száma meghaladja az 50 ezret.18
Tagadhatatlan azonban hogy a nagyszámu többnyire székely atyánkfiainak legalább fele olá alattvaló - s valóban lassankint olává is lesz, mert ha olává nem lenne úgy a rendes évi székely kivándorlások folytán már legalább egy pár száz ezernyinek kellene itt lenni-19 így tehát némileg méltán foglalhatták őket a pamuntán=belföldi elnevezés rovatába- igen együgyű ember volna azonban a ki azt vélné hogy az elnevezés csupa történetből csúszott oda nem egyéb ez, mint idegen gyűlölő és mindent rumunizálni akaró fogásnál mi még jobban szemünkbe tünik ha végig menvén a Duna partján T.szeverintől egész Szulináig meg győződünk hogy a falvaknak legalább egy harmada bulgár. De azért a fen idézett kimutatásban egészben szerb vagy bulgár sem szerepel - s csakugyan olá is lesz ezekből nem sokára - valamint a csángókból is mert bezzeg nem engednek itt kiváltságokat az idegennek mint nálunk ők maguknak kivánnak, hanem rumunizálnak par force és jaj lenne annak a pópának vagy falusi bírónak ki bulgár közönségéhez bulgár nyelven merne misét vagy igazságot szolgáltatni.”20
Vagyis miről is értesültünk eddig? Arról, hogy a statisztikák nemmegbízhatóak s nagyon is kérdéses a kérdező-biztosok felkészültsége és objektivitása. Erre persze rögvest adódik a magyarázat, hogy mióta világ a világ ez mindig is így volt, s föltehetően még nagyon sokáig így is lesz. Mégis szembetűnő, hogy Veress nem csupán a havaselvi és moldvai tisztviselők adatkezelése között tapasztal különbséget, hanem elöljáróiknak a magyarokkal, a magyarsággal kapcsolatos nézeteiben s magatartásában is! Szintén nem vadonatúj információ a fejedelemségekben lakó magyarok és székelyek igen tekintélyes száma sem, hiszen erről tanulmányunknak főként a csángókra vonatkozó jegyzeteiben feltüntetett korabeli munkákból a magyar közvélemény már akkortájt sem volt teljesen tájékozatlan.
Jóval inkább elgondolkodtató viszont, ami most következik - változatlanul Veress Sándor tolmácsolásában:
„Zsidó is sokkal több van Moldvában 125 ezernél s akkor midőn a veres pártiakidejében keresztes háborut prédikáltak ellenük s minden idegen ellen a lapok fél millióról beszéltek- - ez azonban szintén túlzás volt, de azt hiszem 200-250 ezerre legkissebb [sic!] mozgatás nélkül tehetni számukat.
Görög is van legalább tíz annyi, mi már csak abból kitűnik, hogy a kisebb Moldvára 6 600 at tett, míg a nagyobb Olá országra csak 3 700 at- pedig itt több bérlő van mint amott - s annak 2/3a görög de meg itt van a Duna és a Duna parton végig alig van más kereskedő mint görög, - s ezeknek száma nem 3 000, de kétszer harmincz ezret is meghalad- mivel azonban ezeknek 9/10-e nem a kis Hellasz földről való, hanem a török birodalomból- ezeket is mind a földi /: pamunteán:/ rovatba tette.
Hát a czigányok nem is érdemlenek tán említést? Hisz még 24 év előtt ezek voltak az olá nemzetnek leg nélkülönözhetetlenebb fiai ezek voltak az európai néger rabszolgák, és belőlök teltek ki a mezei munkásokon kívül a falusi kovácsok inasok, kocsisok, szakácsok, dajkák, szolgálók, muzsikusok, peczérek, szabászok […]: Stirbey herceg aztán felszabadította őket a rabszolgaság alól, - s azóta részint elvegyülnek az oláhok közt, részint maig is külön csoportokat, itt ott egész falukat képeznek, de mindenütt találhatók úgy a városokban mint a falukon, pusztákon, úton út félen - s aligha 8-10% át ki nem teszik az összes népességnek?
Jobban megközelíti azért a valóságot ha az oláhok számát legfeljebb 3 millóra tesszük a többiekét pedig következőleg: bulgár szerb és muszka 300 000, zsidó 250 ezer, czigány 150 ezer,21 görög 65-70 ezer, magyar 50-60 ezer, német 15 ezer, más idegenek 15-20 ezer.-
Így puszta számokban kimutatva is jobban arányulnak tehát idegen fajú polgártársaikhoz mint mi magyarok, mert a lakosságnak mintegy ¾ ét képezik, de még ha hozzá gondoljuk hogy sikerült nekik az idegeneket egészen el oláhositani - s ez oláhositás folyvást sokkal nagyobb eréllyel és szigorral folytattatik mint ily miveltséggel biró nemzettől várni lehetne.”22
Újabb kommentár helyett most nézzük meg mit írt - kissé összefogottabban, Veressnél (s a többi magyar számkivetettnél) jóval kíméletesebben,23és a jelenség magyarázatát is megkísérelve - ugyanazon fejleményekről Veressék kor (és sors)társa Oroszhegyi (Szabó) Józsa (Nagykolcs, 1822. máj. 24- Budapest, 1870. febr. 20.)24:
„A román nemzet tömege gyarapítására [a cigányok után] kétségtelenül harmadik részt tesznek a görögök- kik a 15-ik században kezdtek beköltözni. Kezeikben az ország földe és kincse. Ezekből teltek ki egykor Románia uralkodói, a fanarióták- midőn ez ország áruba bocsátott hűbéri birtok volt. Ezekből telik a bojárság aránytalanul nagyobb része. Ezekből, az itt egészen külön kasztot képező árendások [földbérlők] serege. Ezekből a kereskedők többsége. Ezekből, az országot aranyos körmei közt bűerővel [sic!] tartó hyerarchia. Végre is, csak az a csodaszerű és bámulandó, hogy míg magyar hazánkat az uralkodott német elem annyira birta elcibakosítani- itt a csaknem határtalan uralmú görög elem,25 nemhogy a nemzetet vetette ki sodrából- hanem annyira mennyire, maga olvadott bele. Egy kulcsa van e dolognak. A görög maga ugyanazon (török) főuralom alatt elnyomatásban levén, e földet úgyszólván, menedékül, - vagy olykor zsákmányul - választotta- tehát nem hódítási vágy lelkesítette- hanem önmagán segíteni óhajtva, jobbhoz jutás reményében, örömest öltötte fel az idegen nemzetiség palástját- melyet maiglan kényelmesen visel.
A görög nemzetiségnek ez országban - úgyszólván - csak függeléke abolgár és a szerb. Bolgár és szerb falvak vannak Bukurest környékén. Az ország más részeiben inkább szórványosan, mint tömegesen laknak ”26
Oroszhegyi és Veress látlelete után már nem okoz akkora meglepetést miként, s milyennek látták szemtől szemben a magyar szabadelvű reformnemzedékkel teljesen egyenértékű - 1848/49-es korszakalkotó szerepükre utalva - 48-asnak27 nevezett - nagy román generációt magyar tárgyalópartnereik. Most erről bocsátunk közre egy csokorra valót:
Berzenczey Lászlóval (1820- 1884) kezdjük, már csupán azért is, mert - 49 végi menekülése során ő találkozott először a galaci törvényszék akkor még csupán szűk körben ismert elnökével, Alexandru Ioan Cuzával (1820- 1873), a román nemzeti panteon egyik majdani legjelentősebb alakjával. Ezt jegyezte föl a magyarok, különösen Klapka György iránt az esetek döntő többségében igen barátságos leendő uralkodóról: „Hogy a Kuza család görög-e vagy rumun, nem tudatik, de anyja egy köztiszteletben álló görög matróna [a konstantinápolyi születésű Sultana Cozadini].28Dacára ennek - folytatja Berzenczey - Kuza a patrióták és nem a fanarióták közé soroztatik, habár világos színű arca - mert a közönséges értelemben vett szőke ide nem illik - szállasnyulánk termete, arckifejezésén és testmozdulatain a keleti lankadtsággal határos görög modor, a világos szemek és éles tekintetébeni méla bágyadtság görög eredetit árulják el. Ugyanis, francia taglejtésin, melyet magára ölte, dacára minden szokottságnak, kitűnik, hogy nem eredeti. Föltűnt nekem csinos öltözete is s az udvarias modor, mellyel előmbe jött, jobbját nyújtván és mondván: Vous êtes bienvenu Monsieur…”29 Más szóval - minden valószínűség szerint - mivel Cuza csak később tanult meg franciául - édesanyjával újgörög nyelven érintkezett.30 Ez az adat sohasem volt titok a román historiográfia krémjében, mégsem nagyon emlegették, mert mindmáig igen nehezen egyeztethető össze a nemzetépítés egyik (nemzetközileg) íratlan dogmájával, nevezetesen, hogy az leginkább a „tősgyökeres honfiak” munkája volna…
S hogy ez mennyire nincs így, arra talán éppen a „komáromi hős”, Cuza legkedveltebb magyar tárgyalópartnere, Georg von Klapka az egyik legjobb példa. Vajon a szaktörténészek szűk körét leszámítva tudatában van-e annak a magyar közvélemény, hogy a dicsőséges - 48/49-esmagyar forradalom és szabadságharc (Görgei után) leghíresebb tábornokának egyetlen felmenője sem magyar származású, s a hajdani temesvári polgármester (Klapka József) diplomatának legalább olyan tehetséges, kiváló nyelvérzékű kisfia tizenhárom éves koráig egy szót sem tudott Balassi, Csokonai és Vörösmarty nyelvén?31
E tények ismeretében még pikánsabb, ahogyan maga Klapka jellemzi egy francia ügynökéhez 1860 végén intézett - a Duna-konföderációesélyeit latolgató - levelében az őt kifejezetten kedvelő román uralkodót (leszögezvén, hogy megítélése szerint a herceg egyelőre nem gondol egy „Daco-Romániával”, de, amiként a szólás tartja: „evés közben jön meg az étvágy”): „A fejedelem, akiről úgy vélem, rokonszenvezik velem, miután kikérdezett és elolvasta programomat [valószínűleg azt, amelynek alapján 1861. február 9-én az un. II. Klapka Cuza egyezményt kötötték],32úgy tetszett nekem, hogy a Duna-könföderáció eszméjének hatása alá kerül, sőt lenyűgözi az. Görög ösztönével egy pár pillanat alatt tökéletesen megértette teljes fontosságát…33
*

S itt érkeztünk el töredékes látleletünk legérzékenyebb részéhez, nevezetesen az azóta lassanként politológiai közhellyé váló román stratégiai/nemzetépítési víziók, s az érdekérvényesítéshez elengedhetetlen helyzetfelismerő képesség, tárgyalási technika és diplomáciai érzék magyar szemszögből jobbára elítélő hangsúlyú, nemegyszer előítéletes bemutatásához. A teljesség igénye nélkül, most ezekből válogattunk: Először, csupán ízelítő gyanánt két összecsengő példa az 1860-as évek elejéről: 1) [a románság] „egy para és egy csepp vér kiontása nélkül jutott oda miért más életrevaló népek sőt nemzetek sok ezer életet és vagyon vesztettek, e nép a múlt idők vad sorából kihúzatva elfeledte mind azt mi vélle a Török önkény alatt történt s hű máig is intrigáns hiteszeget [sic!] szokásainak, a helyett hogy országában a sok rossz kiújításán működnék folytonos követelésekkel áll elő- ezt a népet tehát fölvilágosítani, baráttá tenni és meggyőzni a mi jó szándékunkról lett volna a küldött [a kővárvidéki, közelebbről nagysomkuti kisnemesi családból származó román anyanyelvű Buda Sándor] feladata, különösen nyelvösmerete útján, mennyi történt e tárgyban nem tudom, de azt látom és érzem, hogy azon Herczeg [Cuza] alatt, aki különben nem ellensége a Magyar névnek, ez országban több ellenre tanálunk [sic!] mit 2 évvel ezelőtt nem tapasztaltunk, tehát szerintem a működési felfogásnak kell fonáknak lenni, mi elidegeníti még a jó hajlamúakat is, mert ha gőgös tudatlan népet gőggel akarunk magunkhoz húzni nagyon el van a cél én szerintem tévesztve […] így állunk most Oláhországban.”34 2) „Moldva és Oláhország anélkül hogy egy csepp vért ontott volna, az Adrianopoli békekötéssel, Miklós Czár által régi jogaiba visszahelyeztetett, Napoleon Cászár által Moldva, Besszarábiának egy részével megnagyobbíttatott, a szabaddá tett Dunai kereskedés által mind e két országnak nagy gazdasági forrás nyittatott, és hogy nemzeti erejét kifejthesse, egy fejedelem alatti egyesítése keresztül vitetett- és így Miklós Czár és III. Napóleon Császár által létrejött - a Szultán véduralma alatt továbbra is meghagyatott - Románia, és így Románia Bojérjai azt gondolják - mert Romániában tsak a Bojérnak szabad gondolkodni, a parasztnak nem szabad, de nem is tud gondolkodni, mert rabszolga, mondom, tehát a Romániai Bojér azt gondolja, hogy ő az Istennek választott népe, neki nincs más teendője, mint parasztját nyúzmi, sőtt, még többet mondok, ez az elkorcsosult nemesség azt hiszi, hogy a Franc[z]iák Császárja majd még Bukovina s a többivel Romániát megint meg fogja nagyobbítani” […]35 Veress Sándor viszont, ha nem annyira empatikus is, mint Oroszhegyi, mindenesetre pillantása jóval mélyebbre hatol, megkísérli történetiségében megragadni e magyar kortársai által erősen helytelenített jelenséghalmazt. Először maga is erősen kritikus hangot üt meg: „Politikájuk megalakulásuktól kezdve egész a krími háborúig végtelen sora a szín változtatásnak tele rút hitszegő elpártolással szótörés - s esküszegéssel. Két felé kaczérkodás és álnok porba borúlás a hatalmasabb előtt.-˝36 Pár oldallal utóbb már megértőbb: „e vidéken már 1500 év óta soha az olá nagy szerepet nem játszott, Stefán vajda /:cel mare:/ és Mihály vitéz kora is csekély másodrendü állás, - s az ország vagy egyenesen alárendelt hübérese volt a hatalmasabb magyar vagy török szomszédnak, vagy leg alább annyira ezek kegyétől függött, hogy önállónak nem is nevezhető. Itt magyar lengyel, török tatár hatalmaskodott mindég - s az erős veszedelmes szomszédok ellen nem maradt az olának egyéb fegyvere a meg adásnál.- Igy fejlödött ki azon politika hogy mindég az erősnek kell hódolni - s a vesztes féltől - ha bár az szövetséges volt is azonnal a gyözöhöz pártolni, mit az olá azon közmondásával fejez ki »a meghajtott fejet nem vágja le a kard« de mivel az élet halál harcokat vivó hatalmas szomszédok közül egyik sem fektette ide ereje súlypontját, egyik sem foglalta el mint saját tartományát, hanem megelégedett vele ha az olá nem volt nyilt ellenség - az egymást pusztitó nagyok közt türetve megmaradt - s megszaporodott, benne azonban az ötet sanyargatók ellen gyülölet - s erő hiányában a passiv ellenállás fejlödött ki.”37 Amikor pedig kézirata befejezése után Veress nekiült bevezetőjét is megszerkeszteni, nem csupán korábban is jobbára tárgyilagos, elemző hangütése csap át feltétlen elismerésbe, hanem olá helyett immár saját nevükön ír róluk: „a rumun hasonlóképpen meghódolt a töröknek mikor már máskép tennie lehetetlen volt, eltürt sarczoltatást, sok száz ezer került török tatár rabigába, de minden körülmények közt rumun maradt […] Ez a nemzetiségéhez -- s azzal eggyé forrott vallásáhozi csökönyös ragaszkodás húzódik végig egész történetén, soha a legsötétebb időben sem esett kétségbe, - s ennek köszönheti, hogy ma önálló állammá, vérével, pénzével szabadon rendelkező - s ennek folytán a polgárisulás útján gyorsan fejlődő - s a többi keleti népeknek példányúl [sic!] szolgáló független országgá lett.-„38
*
Ha pedig, vázlatosan bár, értelmezni próbáljuk hajdani honfitársaink értesüléseit és elemzéseit, az első dolog tehát, s ez talán a legmeglepőbb is: az idegenek viszonylag nagy száma a Fejedelemségek társadalmában. A magyar megfigyelők szerint, mint láthattuk, nincs egyetlen olyan osztály, illetve társadalmi réteg, amelyben idegenek jócskán ne lennének. S itt nemcsak azokról a külhoni jövevényekről van szó, akiket a korabeli népszámlálások számsorai több-kevesebb pontossággal kimutatnak, hanem ellenkezőleg, szerintük azon csoportok soraiban is nagy számban találhatók asszimilálatlan vagy betagozódóban lévő idegen „elemek” - főként, mint láttuk: bolgárok, székely-magyarok és csángók! - , akiket már (honosított) románkéntvettek lajstromba. Az egyik szemtanú, akit föntebb hosszasan idéztünk - Veress Sándor „határmérnök” (földmérő)39 - aki már csak mindennapi elfoglaltsága révén is a román valóság egyik legszakavatottabb ismerőjének számít (napjainkig), nem kevesebbet állít, mint hogy az 1860-es, 60-as években a román bojárság kevesebb, mint tíz százaléka volt román eredetű Havaselvén!40 A földbérlők négyötöde ugyancsak görög, s a maradék egyötödben is elenyésző a tősgyökeres románok aránya a szerbekhez és a bolgárokhoz viszonyítva.41 Ami a kereskedőket s kivált a gabonakereskedőket illeti, szerinte ott sem volt jobb a helyzet: kilenctizedük görög volt, olyannyira, hogy a Duna menti kikötővárosok csapszékeiben „többet hallani görögül mint oláhul” Galactól Calafatig.42 1860/61-ben egy másik magyar emigráns, Oroszhegyi (Szabó) Józsa, aki körorvosként működött Havaselvén (vagyis maga is kiváló terepismerettel rendelkezett), - mint föntebb már olvashattuk - szintén azt említi, hogy az elegáns bukaresti szalonokban továbbra is az újgörög beszéd az uralkodó a francia mellett, s más forrásból tudjuk, hogy a közoktatásban körülbelül olyan arányban oktatták az újgörög nyelvet, mint a történelmi Magyarországon a latint. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy a magyar megfigyelők, akárcsak a kortársak többsége, nemigen tudták megkülönböztetni a görögöket az újgörög nyelvet ugyancsak tökéletesen beszélő aruménektől (macedo-románoktól) s emiatt értesüléseiket némi fenntartással kell kezelnünk! Továbbra sem tudom viszont mihez kezdjünk Oroszhegyi és Veress azon tudósításával, miszerint Turnu-Severintől (Szörénytoronytól) Brăilaig, sőt Bukarest tőszomszédságában egész sor bolgár és szerb falu húzódott, melynek lakói már kétnyelvűek voltak ekkortájt…
Hol vannak akkor hát a románok? És miként magyarázható az a nem kevésbé izgalmas tény, hogy senki, ideértve a magyarokat is, nem vonta kétségbe - mindezek ellenére - mindezen társadalmi rétegek és osztályok alapvetően román jellegét?
Először is: a csaknem teljes egészében kompakt román (vagy erősen asszimilálódóban lévő kétnyelvű) paraszti lakosságot leszámítva is mégisvoltak olyan társadalmi rétegek, ahol a románság elsöprő többségben volt. Itt elsősorban a vidéki kis- és középbojárokat kell említenünk, melybe, ugyanazon megfigyelők tanúsága szerint, csaknem valamennyi hajdani román nagybojár család lesüllyedt.43 (Ez nem egészen így történt, hiszen alaposabb vizsgálattal kideríthető, hogy a hatalmat ténylegesen kézben tartó „oligarchiában” húsz-harminc havaselvi és mintegy tizenöt moldvai „klán” - rugalmasan alkalmazkodva a mostoha viszonyokhoz s az állandó lét- és vagyonbizonytalansághoz - szívósan őrzi pozícióit gyakorlatilag a XVII. század eleje óta!) Nem teljesen meglepő viszont az, hogy a magyar emigránsok leginkább e jobbára vidéki birtokain gazdálkodó réteg tagjaival - ők őrzik egyébként a korábbi századok román életének jellegét és hangulatát! - rokonszenveznek, pontosan azért, mert életformájukban, s ebből következően szellemiségükben s ízlésvilágukban ők emlékeztetnek leginkább a magyar kis- és köznemességre, melyből többségükben maguk is származnak! Ezért is valószínűsíthető, hogy a magyar emigráció néhány vezető személyisége, mindenekelőtt Berzenczey László és Klapka György, valamint nem egy moldvai eredetű román politikus - Cuza fejedelmet és miniszterelnökét, Mihail Kogălniceanut (1817- 1891) is ideértve - között szövődő kölcsönös rokonszenv, sőt barátság mögött öntudatlanul ez a tipológiai hasonlóság munkál. (Moldvában ugyanis ez a közép-európaias rendi vonásokat mutató réteg és szellemiség viszonylag markánsabban kialakult, és itt nem részletezhető történeti okok következtében jobban is őrizte hadállásait. Nem feledkezhetőnk meg a csángók jelenlétéről sem, hiszen ma még tisztázatlan módon e magyar szabadparaszt-, illetve fokozatosan jobbágyi sorba süllyedt réteg is árnyalta - Moldvában - latens módon, a magyar- román [román- magyar] kapcsolatokat)
A szemtanúkat, köztük a magyar számkivetetteket oly makacsul foglalkoztató román rejtély - a különösnek tetsző integráló képesség - nyitja mégsem ebben keresendő. Ugyancsak Veress Sándor és Oroszhegyi Józsa kísérelték meg, hogy a jelenségek mögött a lényeget is megragadják, s ha „végleges” választ nem is, legalább koruk színvonalán álló magyarázatot adjanak kínzó kérdései(n)kre. S ezek többsége, megítélésem szerint, ma is figyelemre méltó, megfontolásra érdemes. Már csak azért is, mert a korabeli román élet társadalmi-történelmi-kulturális feltételrendszere, különösen Havasalföldön, valóban szerfölött kedvezett az idegen elemek betagozódásának, legyen szó akár egyénekről, akár rétegekről, rendkívül előnyös volt tehát az érzelmi azonosulás, az asszimiláció szemszögéből is. A jelenséget Oroszhegyi is érzékeli, aki hátrahagyott feljegyzéseiben szintúgy kiemeli, hogy a fejedelemségek „Két és félmillióra számított lakossága 1860 körül a mint keverékből lett, azonkép ma is szerfölött össze van keveredve, kölönféle nemzetiségekből- melyek azonban itt nagyon hajlandók átolvadni a román elembe …”44 Veress Sándor e tekintetben is még tovább megy, s nemcsak az okokat kutatja, hanem - számunkra, ma élő magyarokra nézvést nagyon tanulságosan - havasalföldi tapasztalatait a történelmi Magyarország atmoszférájával is egybeveti. Íme több évtizedes kutatómunkájának és töprengéseinek vázlatos összegzése:
1) A tapasztalatok szerint a román nyelvet könnyebb elsajátítani, mint akár a németet, akár a magyart, vagy a törököt-45
2) A román nép passzív ellenállása és tétlensége, a beletörődésre és lemondásra való hajlama, melyek mostoha történelmének következményei, különösen ama megpróbáltatásoké, amelyeket az un. fanarióta korszakban(körülbelül 1711- 1821) szenvedett el, amikor a XV. század derekán kezdődött görög bevándorlás olyan nagy méreteket öltött, hogy a balkáni- levantei jövevények valósággal elárasztották a Fejedelemségeket, s az idők során a korábban megkaparintott hatalmi pozícióik mellé a gazdasági-kulturális életben is túlsúlyra tettek szert. E fejleményekkel kapcsolatos a meggyötört s megalázott román paraszt magatartása a kegyetlen és embertelen (s igen sokszor, mint láttuk, valóban újgörög eredetű) „görögöcskének” csúfolt árendással (földbérlővel) szemben: „Benn a bojárok tán még nagyobb sanyargatói voltak a népnek mint a külellenség - s e zsarnokok ellen ismét csak a türelem volt a parasztnak egyedűli fegyvere, türelem szinleg, - s gyülölet a szívben- 46 - írta a magyar megfigyelő.
3) A közös hit, bizánci rítusú ortodox kereszténység miatt a román paraszt nem (mégsem) tekinti idegennek a szóban forgó levantei vagy balkáni „új embert”,47 főleg ha az beszéli az ország nyelvét, ami, alig néhány kivételtől eltekintve, szokványos dolog. Inkább hajlamos istencsapásként felfogni, s a sors (gondviselés) akaratának tekinteni gyötrelmeit.
4) A román bojárok életvitele, stílusa jóval könnyedebb, nem annyira merev, mint a (sokszor protestáns) magyar köznemeseké általában,48 az általuk teremtett környezetet talán leginkább az „egyenlőség a közös jogfosztottságban” állapotával írhatnánk le, de nevezhetjük - némileg karikírozva Kós Károly század eleji törökországi benyomásait - „keleti demokráciának” is.
5) Bukarest kissé különös, ám vonzó légköre, mely egyebek között a megszámlálhatatlan kocsmában és fogadóban zajló mondén életnek, az örömlányok seregeinek, s a román fővárost belengő, nehezen megfogalmazható, de jól érzékelhető fatalizmusnak köszönhető.49
6) És végül, de nem utolsósorban a havasalföldi bolgár és a moldvai magyar kisebbség módszeres és kirívóan erőszakos asszimilációja az iskolarendszer és (a csángók esetében) a vallási türelmetlenség révén! E törekvések hatékonysága annál is meglepőbb, a jelenség pedig igen különös, tekintetbe véve a körülmények és a korabeli román állapotok kezdetlegességét - állapítják meg, mint föntebb láthattuk már, ugyanazok a megfigyelők.
Természetesen le kell szögeznünk, hogy a magyar emigránsok véleménye nem minden esetben állja ki az alaposabb történelmi vizsgálatok, az elmélyültebb kutatói elemzés próbáját. Mégsem tekinthető pusztán a véletlen játékának, hogy egykori honfitársaink megfigyelései kísértetiesen egybecsengenek a román társadalom(és irodalom)történet talán legavatottabb ismerőjének, George Călinescunak (1899- 1965) mintegy nyolc évtizeddel későbbi - szintén több részletben megfogalmazott - véleményével: 1) „Igaz, hogy a bojárság volt a legnyitottabb a beszivárgások előtt, ám ez teljes és néha gyors asszimilálódásra kötelezett […]”50 írta egy 1848/49-es szerepe folytán Magyarországon és Erdélyben egyaránt ismertté vált román „negyvennyolcas”, Cezar Bolliac (1813- 1881) részben újgörög származását firtatva. Majd, immár a román irodalom Eminescu előtti legnagyobb költője - Vasile Alecsandri (1821- 1890), aki egy időben gyermek- és ifjúkori barátja, Alecsandru Ioan Cuza külügyminisztere51 is volt - kapcsán ezt az első látásra a meghökkentő gondolatmenetet teszi közzé, szembesítve olvasóit hősének mind apai, mind anyai ági görög eredetével: „A fejedelemségekbeli görögök nem azonosak a félszigetiekkel, és ha túlságosan finom (aprólékos) vizsgálatot végeznénk a kor városi lakossága körében, nagyon zavarba jönnénk. A görögül tanuló román és a görög között, aki román hivatalt visel és beszéli az ország nyelvét, nincs semmiféle különbség. Egyikük sincs tudatában a faji különbségnek, a házassága kapcsolatok pedig a legegyszerűbb módon köttetnek, mivel mindannyian ortodoxok. Egy fejedelemségekbeli görög, attól a pillanattól kezdve, hogy a Dunát átlépte, asszimiláltnak számít…”52
És, végül, egy másik jelentős román költő, Alecsandru Macedonski (1854- 1920) valószínűsíthető szerb, vagy (macedoniai) bolgár gyökereiről szólván 3) „A dolognak semmiféle jelentősége nincs, és semmi szín alatt nem kell nagy feneket keríteni a család idegen eredetének. Trákia és Dácia értsd: a balkáni levantei világ és Románia között olyan nagyfokú etnikai közösség volt mindig is, és a román nép olyan nagy felszívó erővel rendelkezik, hogy a nemzetiség itt egyszerű választás kérdése. Az a balkáni ember, aki egyszer bekerül a romanizmus vagyis a román nemzeti törekvések politikai kerete vonzáskörébe s a román államélet részévé, részesévé válik, szinte rögtön elveszti nemzetiségét, vagy jobban mondva tisztázza saját, ingadozó (habozó, „oszcilláló”) tráko- dák állagát. Ezek az új emberek, akiket házassági kötelékek fűztek az ország régi családjaihoz, sohasem érezhették itt idegennek magukat…”53
Mindez azt mutatja, hogy a magyar számkivetettek megfigyelései valóban méltók a történészek figyelmére, s följegyzéseik olyan eddig kevéssé ismert s ritkán hasznosított forráscsoportot képeznek, mely a román történelem egyik legmozgalmasabb korszakába világít be. Éppen azokba a szerfölött izgalmas társadalom- és mentalitástörténeti folyamatokba engednek betekintést, amelyek feldolgozása s a román nemzettudatba való beépítésük ugyan elsősorban a román történetírásra vár,54de tárgyilagos (s empatikus) elemzésük a magyar nemzeti önismeretet, önképet is gazdagíthatja, árnyalhatja.


 A Magyar- Román Történész Vegyes Bizottság és az MTA Történettudományi Intézete által rendezett Irodalom és történelem című tudományos ülésszakon 2010. október 5-én - Az 1849 utáni első évtizedek román valósága Oroszhegyi Józsa és Veress Sándor munkásságában címen - elhangzott előadás szerkesztett és jelentősen bővített változata.
1 Vö. Bona Gábor: Tábornokok és törzstisztek a szabadságharcban 1848- 49.Budapest, 1983 (a továbbiakban: Bona 1983.), Zrínyi Katonai Kiadó (harmadik átdolgozott, javított kiadás: Budapest, 2000, Heraldika Kiadó)- Bona Gábor:Kossuth Lajos kapitányai. Budapest, 1988, Zrínyi Katonai Kiadó: Bona Gábor:Hadnagyok és főhadnagyok az 1848/49 évi szabadságharcban. I-II-III. Budapest, Heraldika Kiadó, 198-1999.
2 Klapka György kifejezése, amely Kossuth Lajosnak a „moldvai helyzetről”- főként a Tábornok 1861. február 17-i beszámolója alapján kialakított - összegzésében idézet formájában olvasható. A szövegösszefüggés: „A fejedelemségekben ujólag kedvezőtlen fordulat állott be. A Cogolniceanu-miniszterium kényszerittetett egy osztrák-érzelmü miniszteriumnak adni helyet.Sumulceakit [recte: Hurmuzachit], az uj cultusminisztert az egész világ osztrák ügynöknek ismeri. S mi volt a vád, melylyel a moldvai kamarák az előbbi miniszteriumot megtámadták? Az, hogy nyomorult három piaszter napi segélyt adott az inséges magyar menekvőknek a Szereth völgyében! Ez mindent megmond. Hogyan bizhassunk ezen országban? Miként várhassuk, hogyCouza minket támogatni fog?... Minden oldalról árulók által vagyunk körülvéve.” Lásd Kossuth Lajos: Irataim az emigráczióból. Harmadik kötet. A remény és csapások kora. Budapest, 1882, Az Athenaeum R. Társulat kiadása, 251- 252. (kiemelések az eredetiben. Ugyanitt jegyezzük meg, hogy a kistanulmányban szereplő idézeteket minden esetben az eredeti helyesírás szerint közöljük!)
3 Vö. Bona 1999/III., 453. Életéhez és tevékenységéhez lásd bővebben Beke György: Veress Sándor tolla és körzője. Bukarest, 1976, Politikai Könyvkiadó (Testamentum), valamint Beke György: Veress Sándor, a Kossuth-emigráció Mikes Kelemenje, in uő.: Kossuth-emigráció Bukarestben. Magyar emlékírók a régi Romániában. Budapest, 1998, KÖZDOK (Közlekedési Dokumentációs Kft.), 56- 76. (Vö. Borsi-Kálmán Béla: Egy erdélyi író-riporter nyomdokain. Beke György: Szigetlakók- Boltívek teherbírása- Kossuth-emigráció Bukarestben. Kortárs, 1999/6., 100- 105.)
4 Vö. Catherine Durandin: La Russie, la Roumanie et les nouvelles frontières dans les Balkans. Le cas de Dobroudgea. Cahiers du monde russe et soviétique, XX (I), janv.-mars 1979, 61- 77.- Constantin Iordachi: Citizenship, Nation-and State-Building: The Integration of Northern Dobrogea into Romania, 1878- 1913. The Carl Beck Papers in Russian & East European Studies, Number 1607 (Center for Russian & East European Studies, University Center for International Studies, University of Pittsburgh)
5 A kistanulmányban szereplő számkivetettek közül ismereteink szerint Berzenczey László, Buda Sándor és Kajdácsy Antal esetében merült fel az osztrák, illetve a román hatóságokkal való együttműködés (többé-kevésbé bizonyított) gyanúja.
6 Lásd erről bővebben Veress Sándor: A magyar emigratio a Keleten. II. köt., Budapest, 1878, Az Athenaeum R. Társ. Kiadása, 189- 209. (a továbbiakban: Veress 1878/I-II.)
7 Lásd Veress Sándor: Románia története, kézirat, 214 fólió, MTA, Kézirattár (Ms. 10.491/7, a továbbiakban Veress-kézirat), 57., 99- 102. fól. A máig kiadatlan, rendkívül értékes dokumentumra néhai Demény Lajos (Filipişu Mic [Kisfülpös], 1926. október 22..- Bukarest, 2010. november 19.) hívta fel figyelmemet, amelyért csak így, ez év november 19-én bekövetkezett halála után néhány héttel, róhatom le köszönetemet. (B-K.B.) (Megjegyzendő, hogy Beke György szintén hivatkozik a Veress-kéziratra, s a következőképpen jelöli:Románia. Történelmi dolgozat a román nép kialakulásától 1862-ig, noha a szövegből egyértelműen kiderül, hogy jóval későbbi éveket is tárgyal. Vö. Beke 1998, 166.) A székelyek nagyarányú (évszázadok óta tartó) kivándorlásáról lásd például Mikecs László: Csángók. Budapest, é.n. [1941], Bolyai Akadémia [II. kiadás (Kósa László előszavával). Budapest, 1989, 110- 142. (a továbbiakban: Mikecs.)
8 Lásd például Barabás Miklós önéletrajza. Sajtó alá rendezte, az előszót és a jegyzeteket írta Banner Zoltán. Kolozsvár- Napoca, 1985, Dacia Könyvkiadó, 66.
9 Veress-kézirat, 57. fól.
10 Mikecs idézett klasszikus művén kívül lásd erről P. Gegő Elek: A- moldvai magyar telepekről. A- Magyar tud. Academia elébe terjesztve. Budán, 1838, A- Magyar Királyi Egyetem- betűivel. Az Academia- költségein. [Reprint kiadását szerkesztette: dr. Kollin Ferenc, a kötetet gondozta: Sebestyén Lajos. Budapest, 1987, Kossuth Nyomda.], továbbá Veszely, Imets és Kováts utazása Moldva-Oláhhonban 1868. Maros-Vásárhelyt,, Ny. Imreh Sándor az Ev. Ref. Főtanoda Gyorssajtóján, 1870. [Reprint kiadás. Szerkesztette Vincze Gábor]. Csíkszereda, 2004, Státus Kiadó, a továbbiakban: Veszely, Imets és Kováts].
11 Nicolae Ceuşescu a kódolt román nemonklatúrás zsargonban egyértelműen hazánkra utaló kifejezése
12 Lásd erről legújabban Radu Rosetti- Meinolf Arens- Daniel Bein- Demény Lajos: Rendhagyó nézetek a csángókról. Szerkesztette és az előszót írta Miskolczy Ambrus. Budapest, 2004, ELTE Román Filológiai Tanszék- A Központi Statisztikai Hivatal Levéltára
13 […] „la première condition d- une bonne politique est de connaître bien le terrain. Si je pouvais réussir, mon Général, á vous faire apprécier la situation d- après les condition actuelles et á sa juste valeur, je crois que ma mission dans ces parrages, manquée par rapport au but primitif portera des fruits bien plus importants, que ce but ne l- était ” (kiemelések az eredetiben!) In Gróf Arthur Seherthoss francia nyelvű sk. jelentései Klapkának romániai küldetéséről, Bukarest, 1864. augusztus 8. Hétfő- Konstantinápoly, 1864. augusztus 24. Szerda. MOL, R 295. Az iratokat eredetiben közölte Borsi-Kálmán Béla: Klapka, Cuza et Arthur Seherthoss en 1864. Documents selects sur une tentative d- accord hungaro- roumain au XIXe siècle. Acta Historica Academiae Scientiarum Hungaricae, 1986, 133- 180. (idézett passzust lásd a 172. lapon.) [Kötetben: Béla Borsi-Kálmán: Liaison risquées. Hongrois et roumains au XIXe et XXe siècles. Consciences nationales, interférences et relations délicates. Pécs, 1999, Éditions Jelenkor, 50- 151., a továbbiakban: B-K.B. 1999/1.] Saját fordításában magyar nyelven lásd uő.: Klapka, Cuza és Arthur Seherthoss : 1864 (Szemelvények egy 19 századi magyar- román megegyezési kísérlet dokumentumaiból). Különlenyomat a Századok 1985. évi 3. számából, 772- 835. Idegen nyelveken lásd még erről: Borsi-Kálmán Béla: Zur Geschichte eines ungarisch-rumänische Vereinbarungsversuch vom vorigen Jahrhundert: 1864. In ANNALES UNIVERSITATIS SCINTIARUM BUDAPESTIENSIS de ROLANDO EÖTVÖS NOMINATAE. Separatum. SECTIO HISTORICA, Tomus XXV. Budapest, 1987, 81- 106.- továbbá uő.: Contours d- une tentative d- accord hungaro-roumain en 1868- 1869. In FORSCHUNGEN ÜBER SIEBENBÜRGEN UND SEINE NACHBARN. Festschrift für Attila T. Szabó und Zsigmond Jakó I. Herausgegeben von Kálmán Benda, Thomas von Bogyai, Horst Glassl, Zsolt K. Lengyel. München, 1987, Dr. Dr. Rudolf Trofenik, 177- 199. (kötetben: B-K.B. 1999/1., 152- 185.)-uő.: L- émigration hongroise après 1848 et les problèmes d- une entente hungaro-roumaine (Esquisse). In Regard sur l- indomptable. Europe du Centre-Est du XVIIIe siècle á nos jours. Textes reunis par Jerzy Kloczovski, Daniel Beavois, Yves-Marie Hilaire. Actes du colloque de Villeneuve-d- Ascq 20-23 septembre 1993. Lille, 1996, Revue du Nord. Hors Série. Collection Histoire, N° 10. 1996, Université Charles de Gaulle - Lille III, 253- 256., illetveIstoria ca lectură a lumii. Profesorului Alexandru Zub la împlinirea vîrstei de 60 de ani. Volum coordonat de Gabriel Bădărău, Leonid Boicu şi Lucian Nastasă. Iaşi, 1994, Fundaţia Academică A. D. Xenopol, 215- 218. (saját kötetben: B-K.B. 1999/1., 186- 190.), valamint uő.: Alternativele gândirii politice româneşti în anii 50- 60- 70 ai secolului trecut. In CUMPĂNA. Antologia revistei de cultură KORUNK. Cluj, 1994, Fundaţia SOROS pentru o societate deschisă, România - Filiala Cluj, 193- 202.
14 A témát az előző jegyzetben feltüntetett tanulmányokon és forrásközléseken kívül számos kisebb közleményben és résztanulmányban, illetve egy inkább népszerűsítő jellegű (jegyzetek nélküli) kiadványban, valamint két tanulmánykötetben és két monográfiában dolgoztam fel, lásd Borsi-Kálmán Béla: Együtt vagy külön utakon. A Kossuth-emigráció és a román nemzeti mozgalom kapcsolatának történetéhez. Budapest, 1984, Magvető Kiadó (Nemzet és emlékezet)- uő.: Nemzetfogalom és nemzetstratégiák. A Kossuth-emigráció és a román nemzeti törekvések kapcsolatának történetéhez. Budapest, 1993, Akadémiai Kiadó (a továbbiakban: B-K.B. 1993.)- Hungarian Exiles and Romanian National Movement, 1849- 1867. Highland Lakes, New Jersey, 1991[1992 májusa], Social Science Monographs, Boulder, Colorado, Atlantic Research and Publications (Atlantic Studies on Society in Change, No. 67)- Illúziókergetés vagy ismétléskényszer? Román- magyar nemzetpolitikai elgondolások és megegyezési kísérletek a XIX században. Tanulmányok. Bukarest- Budapest, 1995, Kriterion Kiadó- Balassi Kiadó- A békétlenség stádiumai. Fejezetek a magyar- román kapcsolatok történetéből. Budapest, 1999, Osiris Kiadó (Pro Minoritate Könyvek, a továbbiakban: B-K.B. 1999/2.)
15 Lásd erről újabban Borsi-Kálmán Béla: Magyarország helye Közép-Európában. A francia- német példa szolgálhat-e modell gyanánt a közép- és kelet-európai népek nemzeti megbékéléséhez? In Nemzetek és birodalmak.Diószegi István 80 éves. Szerkesztők: Háda Béla- Ligeti Dávid- Majoros István- Maruzsa Zoltán- Merényi Krisztina. Budapest, 2010, ELTE, Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszék, 81- 94.
16 Lásd erről Borsi-Kálmán Béla: A múlt és a jövő mezsgyéjén. A román reformnemzedék bölcsőjénél. In uő.: Kockázatos viszonyok. Írások a román irodalom, művelődéstörténet és nemzeti önszemlélet tárgyköréből. Pécs, 1997, Jelenkor Kiadó, 47- 62. Francia nyelven lásd: La naissance de la génération des réformes roumaine. In ANNALES UNIVERSITATIS SCINTIARUM BUDAPESTIENSIS de ROLANDO EÖTVÖS NOMINATAE.Separatum. SECTIO HISTORICA, Tomus XXIII. Budapest, 1983, 77- 95. (kötetben: B-K.B. 1999/1., 11- 40. (Még bővebben lásd a 14 sz. jegyzetben hivatkozott 1993-as monográfiánk első, A román nemzettudat fejlődése a Kárpátokon innen és túl egy nemzedék készülődése tükrében című fejezetét,uo. 17- 62., és a hozzá tartozó jegyzetek.)
17 A tagadhatatlanul előítéletes megfogalmazás híven tükrözi ama tapasztalati tényt, hogy a XVIII- XIX. század fordulójáig erőteljesebben és szervesebbenelgörögösödött havaselvi (főként bukaresti) elit fogékonyabb volt a Kárpátokon túlról érkezett, többnyire házitanítói vagy az 1820-as évektől részben már román tannyelvű iskolákban tanári állást vállaló, illetve újságíróként, olykor politikai tanácsadóként - vagyis valódi véleményformálóként - tevékenykedő, főként erdélyi román értelmiség által terjesztett un dáko-román tanokra, mint a rendiesebb szerkezetű moldvai oligarchia. E tanítás, amely igen fontos eleme a dinamikusan formálódó modern román nemzettudatnak, burkolt, nemegyszer nyílt magyarellenessége szintén faktum. Vö. például Klapkának a 2. jegyzetben idézett helyzetértékelésével! Lásd erről részletesen a 14. jegyzetben feltüntetett 1993-as monográfiánk első fejezetét, illetve Öt nemzedék, és ami előtte következik… A temesvári Levente-pör 1919- 1920. Budapest, 2006, Noran Kiadó című munkánk Epilógus (2) c. zárófejezetét (uo. 277- 309., és a hozzá tartozó jegyzetek.) Megítélésem szerint ebben a személeti keretben célszerű értelmezni Veress Sándor és társai megnyilatkozásait…
 recte: pămînteni
18 Oroszhegyi Józsa mintegy százezer főre becsüli számukat (Oroszhegyi, 99.)
19 Lásd erről bővebben Az elbujdosott magyarok Oláhországban. Utazása után irta Ürmössy Sándor. Kolozsvártt, 1844, Tillsch és fia bizománya, illetve Oberding József György Dr.: Az óromániai magyarság. Pécs, 1940, Taizs József Könyvnyomda (A Pécsi M. Kir. Erzsébet-Tudományegyetem Kisebbségi Intézetének kiadványai, XI.). Vö. Veszely, Imets és Kováts, 105- 108.
 erőszakkal (francia)
20 Veress-kézirat, 56- 57. fól.
 Az összeolvadóban lévő havaselvi, főként bukaresti polgári érdekű középrétegek - a leendő román burzsoázia - politikai formációinak és kormányainak egyik összefoglaló neve a magyar emigránsok hátrahagyott irataiban. A másik közkeletű elnevezés a „Rosetti-Bratiano párt”. Veress, kézirata egy másik helyén „rosuk-vörösek” gyanánt is említi őket, akik szerinte „zsidó és idegen gyülölők különösen pedig hongrophagok”. Uo. 49.. fól.. etc.
 Ez a szó nehezen kisilabizálható a kéziratban, lehetséges más olvasat is! (B-K. B.)
21 Oroszhegyinél ez olvasható a fejedelemségekbeli romákról: „A román nemzet tömegét képező pór román nép után legszámosabb e földön a cigány, mely 1400-ban jött ide. A Jó Sándor fejedelem idejében. Indus fajnak tartatnak kik Timur (Tamerlan) seregével jöttenek ki Delhi bevétele után 1399[-ben] s Törökországból egész Európába elszélyedtek. Saját sanskrittal rokon nyelvükön »rumna-sal«, kóborló embereknek nevezik magukat. Nagy igazán. Nálunk e faj úgy ismeretes, mint mulattató, cselecsala, naplopó gyülevész nép. Romániában, legalább nézetem szerint, kedvezőbb ítéletet érdemel. Szorgalmas, becsületes, vagyonos cigányokat találni itt országszerte, a mezőgazdászat, vasipar, zenészet, kalmárkodás minden fokozatán át: talán éppen a bojári osztályig […] Eredetileg minden cigány a lakott föld urának, u. m. az államnak, kolostoroknak, és magánbirtokos bojároknak rabszolgája volt- még ma is úri családkörök összes cselédszemélyzete cigányokból áll […] 1844-ben Ghika Sándor és Sturdza Mihály hercegek az állam és kolostorok cigányait dekretaliter fölszabadítottá, miáltal még csak a bojáriak maradtak jobbágyságban […] 1855[-ben] Ghika a magánosok cigányait is szabadoknak nyilatkoztatta. Ha ily cigányok a bojári háznál különféle adományokból megszerezték magukat- akkor szárnyra kelve, városba telepedtek- mesterséghez, szatócssághoz fogtak- önállólag földműveléshez kezdtek- vagy éppen kisebb örökségeket (Moşie) haszonbéreltek. Ma sok városban emeletes házak és aranytőkék tulajdonosai cigányok. Végre is nyelvre és szokásra annyira a nemzet kebelébe elegyedtek, hogy népének valódi javát teszik. Vaillant létszámukat 70 ezer lélekre teszi (L- Illustration 1854).” Lásd Dr. Oroszhegyi Jósa [Gy. orvos Romániában]: Román élet. A mai oláhföld és népe természeti, történeti, közéleti, vallási, erkölcsi, forgalmi, szokási s társadalmi viszonyainak rajza. Sajtó alá rendezte [s a szerző életrajzát összeállította]: Bíró Sándor. Kolozsvár, 1942, Minerva Irodalmi és Nyomdai Müintézet Részvénytársaság (Erdélyi ritkaságok, 5.), 83- 84. (a továbbiakban: Oroszhegyi.) Ide egyetlen megjegyzés kívánkozik: két korabeli forrásszövegben három számadattal találkozunk (a magunk részéről a legtöbb hitelt Veressnek adunk, mert ő sokkal több időt töltött Havaselvén, majd Romániában Vaillant-nál és Oroszhegyinél!), vagyis a cigányok már akkor is (s azóta is) a „romániai népszámlálások nagy ismeretlenjei” (Szilágyi Sándor kolozsvári nyelvészprofesszor találó kifejezése.)
22 Veress-kézirat, 57- 58. fól.

23 „Voltak bibék, melyeket gyöngéd figyelemből elhallgattam- olyan ne bántsd virágokat, melyekhez gyakran az ember nem tudja miért, oly forrón ragaszkodik- miként a román értelmiség egy része bizonyos eszmékhez, melyek életrevalóságában kételkedünk- de mivel ellenzését keserű bántogatásoknak veszik, inkább nem is érintjük. Ellenben találkoztak elhallgatathatatlan hiányok, erkölcsi sebek, melyek faggatása keservesen fáj-melyeket mégis gyógyulásra kell ösztönöznünk- azért, mert csak egészséges társadalommal óhajtunk testvérisülni. Ime e nézetek vezettek vázlatos összeállításomban.” Oroszhegyi, 27- 28. (részlet a szerző „Bevezetés”-éből.)
24 Vö. Bona 1983, 256. Máig legteljesebb életrajzát lásd Oroszhegyi, 3- 25., 148- 149. Vö. Beke 1998, 99. (Tevékenységéről uo. 99- 126.)
25 Erről kézirata egyik korábbi passzusában Veressnél ez olvasható: „Mind e [viszontagságos politikai/társadalmi/társaslélektani] változásokon átment a nyelv is - még a mai napig van egy jó csomó majdnem kiküszöbölhetetlen magyar török, muszka szó benne, most meg annyira meg franciásodott a szalóni nyelv hogy úri ember nem is akar oláhul beszélni - s ha beszél harmada francziául van. - De most mégsem annyira franczia a bojár osztály mint a minő görög volt a fanarióta fejedelmek idejében, akkor csak a nép maradt volt olá [román], az úri osztály görögül tanúlt, , görögül kormányzott, görögül beszélt, görögül imádkozott- még a czigányok is voltak befolyással jellemük kifejlődésére, csak a zsidóktól - e számoló és vállalkozó néptől nem tanultak semmit.-” Veress-kézirat, 40. fól.
26 Oroszhegyi, 95- 96.
27 Románul: generaţia paşoptistă (a patruzeci şi opt, azaz negyvennyolc köznyelvi rövidítése.)
28 A. D. I. Xenopol, a nevéből ítélve szintúgy görög eredetű XIX. századi nagy román történész (1847- 1920), a kortársak elbeszélésére hivatkozva úgy tudja, hogy „rendkívül intelligens asszony volt, aki azonban nem tudott románul.” Lásd A. D. Xenopol: Istoria Românilor in Dacia Traiană. Bucureşti, é.n. (3. kiad.) XIII. köt., 10.
29 MOL P 50 (Berzenczey-iratok) 2. csomó, 2. tétel.
30 Ezt a tényt a fejedelem egyik nagynevű monográfusa is megerősíti, lásd Constantin C. I. Giurescu: Viaţa şi opera lui Cuza Vodă. Bucureşti, 1966, 60.
31 Lásd erről bővebben Borsi-Kálmán Béla: Klapka György, Genf, és a románok, in B-K.B. 1999/2., 39- 145.
32 Szövegét legutóbb közölte: B-K.B. 1993, 207- 209.
33 Klapka- Olivier de Lalande, helymegjelölés és keltezés nélkül, közölte: V. A. Urechia: L- alliance des Roumains et des Hongrois contre l- Autriche en 1859.Bucureşti, 1894, 61. Saját fordításában részlegesen idézi és interpretálja: Jancsó Benedek: Szabadságharczunk és a dako-román törekvések. Budapest, 1895, Lampel Róbert (Wodianer F. és Fiai) cs. és kir. udvari könyvkereskedés kiadása, 289- 290.
34 Lásd Seress Lajos- Dunyov Istvánnak, Bukarest, 1862. február, MOL, R 24 (Dunyov-iratok)-
35 Kajdácsy Antal- Türr Istvánnak, Galac, 1862. október 18., MOL, R 211 (Türr-iratok)

36 Veress-kézirat, 39. fól.
37 Veress-kézirat, 59. fól.
38 Uo. 5- 6. fól.
39 Egyik munkaadója, Emanuel Lahovary román nagybojár e szavakkal vigasztalta a halála előtt három évvel, 1881-ben a „román korona” érdemrenddel kitüntetett szakembert gyászoló özvegyet: „Asszonyom … én bejártam az egész művelt világot, de becsületesebb embert, mint Veress Sándor volt, soha nem láttam, soha nem ismertem.” (Részlet Bíró Sándor előszavából, in Oroszhegyi, 12.). Fia, Veress Endre (1868- 1953) pedig mint a magyar- román kapcsolatok történetének egyik legképzettebb bibliográfusa szerzett múlhatatlan érdemeket. Lásd erről Demény Lajos: Veress Endre a román- magyar közös múlt kutatásának szolgálatában. Századok, 2004/1., 89- 118.
40 „Legnagyobb része a jelenlegi nagybirtokosoknak vagy bojároknak görög eredetü, mind meg annyi ivadékai a fejedelmi fanariótáknak az elmúlt századból - s ennek első feléből vagy szintén görög és bulgár elgazdagodott haszonbérlők, kiket azonban nem mindég lehet neveikről felismerni, mert görög vagy más neveiket sokan pedig elhagyták - s az itteni divat szerint csak kereszt neveiket megtoldván egy ku vagy iu val lett belölök olá […] a mai bojári osztálynak tized része sem olá.” Veress-kézirat, 75- 76. fól. (kiemelés az eredetiben.)

41 Uo. 88. fól

42 Uo. 94. fól.. Az előzményekről lásd újabban: Gheorghe Lazăr: Les marchands en Valachie (XVIIe- XVIIIe siècles). Aves une préface de Şerban Papacostea. Bucureşti, 2006, Institutul Cultural Român (Colecţia Augur)
43 Uo. 79- 80. fól.
44 Oroszhegyi, 44.
45 Veress-kézirat, 59- 60. fól.
46 Uo. (kiemelés az eredetiben.)
47 „hogy a vallásnak minő hatása van a népek fejlődésére azt világosan láthatjuk abból hogy az úgynevezett orthodoxok mindenütt tudatlan despotizmus alatt nyögnek vagy vajúdnak mint görög és olá ország […] Innen van aztán az alkotmány szép szavai daczára a zsidó üldözés és az idegen elem gyülölete - s hogy innen van bizonyítja hogy a zsidónál sokkal veszedelmesebb zsaroló görögöt és egyéb ortodoxot nem gyülölnek mert azkeresztyén [sic!] hanem a zsidót németet magyart útálják mert az szerintüknem keresztény [sic!] .” Uo. 50. fól. (kiemelés az eredetiben.)
48 „Nem igaz azonban a mit a német irók olyan erősen hangoztatnak hogy a bojárok hozzá férhetlen magokba zárkózottak, másokat lenéző gőgös aristokraták- ellenkezőleg hasonlíthatatlanul demokratábbak min a mi és az ő tekintetes, nemes nemzetes nagyságos méltóságos excellentiás- magasságos és Isten tudja mi féle középkori czímű és dölyfű uraink kikhez nagy gombos portások beretvált képü német inasok, sallangos huszárok kegyei megnyerése és néhány órai antichambrírozás után is alig lehet bejutni- itt bizony nyitva áll az ajtó minden jóra való ember előtt […] s leg kevésbbé itt fogják vele a rang és vagyon különbséget éreztetni, csak úgy viselje magát mint mívelt emberhez illik […] „ Uo. 79. fól.
49 Ennek rendkívül érzékletes rajzát adja Oroszhegyi, 137- 147.
50 Lásd George Călinescu: Istoria literaturii române de la începuturi pînâ în prezent. Bucureşti, 1941, Fundaţia regală pentru literatură şi artă, 233. (a továbbiakban: Călinescu 1941.) [ediţia II-a revăzută şi adăogită (2. javított és kiegészített kiadás). Ediţie şi prefaţă de Al. Piru. Bucureşti, 1986, Editura Minerva, 247. (a továbbiakban: Călinescu 1986.)
51 Lásd erről Marta Anineanu: Din activitatea diplomatică a lui Vasile Alecsandri. Corespondenţă inedită, 1859- 1862. Studii şi materiale de istorie modernă. Vol. II. Bucureşti, 1960., 257- 262.
52 Călinescu 1941, 253. Itt kell sajnos megjegyeznünk, hogy a passzust hiába keressük az 1986-os 2. kiadás Alecsandri-életrajzában, ahol értelemszerűen a 281. oldalon kellene lennie! Nincs ott, s a szerkesztő, a szövegcsonkítás ilyenkor szokásos jelölését ([…]) is elmulasztotta. Az irodalomtörténet rövidített változatában - G. Călinescu: Istoria literaturii române. Compendiu. Bucureşti, 1968, Editura pentru literatură, 109. - szintén hiába keressük, helyette ezt a talányos mondatot találjuk: „Elinitatea, în sens românesc, al lui Alecsandri se verifică în nostalgia statornică de mare şi de spaţiul exotic.” (Alecsandri román értelemben vett görögsége a tenger és az egzotikus térség iránti állandó [állhatatos] nosztalgiában igazolódik.)
53 Călinescu 1986, 517. A nagy román irodalomtörténésznek a városi középrétegek - a leendő polgári érdekű román középosztályok - vonatkozásban is akad néhány sokatmondó „elszólása”. Ion Eliade Rădulescu (1802- 1872) - aki körülbelül azt az ideológiai szerepet töltötte be a románnegyvennyolcas nemzedék formálódásában, mint Kölcsey és Wesselényi a magyaréban - életrajzában például ez a mondat olvasható: „Ieşea din acea pătură obscură de tîrgoveţi care avea să răzbată printre marile familii boiereşti şi să întemeieze România modernă.” (A városi kereskedők ama kétes [szó szerint: „obskurus”] rétegéből származott, amely a nagybojár családokba fog behatolni és majd megteremti a modern Romániát.” Uo. 131.

54 Az 52. jegyzetben rögzített „mulasztás” sajnos nem arra vall, hogy máris megértek volna a feltételek egy ilyesfajta objektív önvizsgálatra. Sőt, kistanulmányunk szorosan vett fő témájában - a Kossuth-emigráció és a román politikai elit kapcsolattörténetében is - jobbára visszalépés tapasztalható! Erre vall a jelenkori román történetírás egyik legnagyobb élő alakjának mindösszesen - írdd és mondd: négy és féloldalas (!) - közleménye, amely ráadásul a Magyar- Román Történész Vegyesbizottság idei, október 5-i budapesti ülésére készült reprezentatív kötetben látott nyomdafestéket: Dan Berindei: „În căutarea lui Klapka şi Garibaldi…” (Klapka és Garibaldi nyomában) címmel. In Studii istorice privind relaţiile româno- maghiare. Volum îngrijit de Nicolae Edroiu, membru corespondent al Academiei Române. Cluj-Napoca, 2010, Editura Mega, 194- 198. Ez a tény annál is inkább feltűnő, mert Berindei akadémikus pontosan fél évszázada (!) máig megkerülhetetlen, imponáló forrásbőségű tanulmányt szentelt ugyanennek a kérdésnek - körülbelül ötszörös terjedelemben! Lásd Dan Berindei: Mihail Kogălniceanu, prim-ministru al Moldovei, şi emigraţia maghiară (1860- 1861). Studii şi materiale de istorie modernă. Vol. II. Bucureşti, 1960., 224-244. (Vö. jelen tanulmány 13. és 14. jegyzetével.)

Kálmán Béla (1977 óta: Borsi-Kálmán Béla [írói név]) - TUDOMÁNYOS-SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ

TUDOMÁNYOS-SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ


Kálmán Béla (1977 óta: Borsi-Kálmán Béla [írói név]) 1948. március 22-én a Szatmár megyei Csengerbagoson született. Édesapja neve id. Kálmán Béla (1920 - 2000), 1948 - 1958 között a szinérváraljai magyar iskola, később az acsai általános iskola igazgatója volt, édesanyja: Erdész Mária (1925) nyugdíjas tanítónő.
A család 1962 nyarán Magyarországra telepedett át.

Iskolái: Szinérváraljai általános iskola (1955 - 1960)
A szatmári Kölcsey Ferenc líceum gyakorló iskolája (1960 - 1962)
A sárospataki II. Rákóczi Ferenc gimnázium (1962 - 1965)
A budapesti Arany János gimnázium (1965 - 1966)
MÜM 3o. sz. Iparitanuló Intézet (Budapest, Wesselényi utca, 1966 - 1967)
ELTE, BTK nappali tagozat (1968 - 1973, ugyanebben az időben az Eötvös József Collegium tagja)
Diploma: történelem - román szakos középiskolai tanár (1973)

Tudományos fokozatai: egyetemi (kis) doktor (1980); a történelemtudomány kandidátusa (1990), az MTA doktora (2006), a történelemtudományok habilitált doktora (2007)

Díjai: Az Európa Kiadó műfordítói nívódíja (1981)

Társadalmi – Tudományos- Politológiai és Irodalmi Szervezetekben betöltött szerepe


A párizsi Centre D’Études des Civilisations de l’Europe Centrale et du Sud-Est levelező tagja: 1983 óta


A  Magyar – Román Történész Vegyesbizottság tagja: 1985 óta


A Dél-kelet-európai Stúdiumok Nemzetközi Társasága [AISEE] tagja: 1985 óta

A Magyar Írók Szövetsége Műfordítói Szakosztálya tagja: 1973 óta

A Magyar Újságírók Szövetsége tagja: 1986 óta


A Magyar Irók szövetsége tagja: 1986 óta

A Nemzetközi PEN CLUB tagja: 1986 óta

A Cahiers du Centre d’étude de l’Europe médiane (Studia Gallo-Hungarica) [Párizs] szerkesztó bizottságának tagja: 2003 óta

Az Institut THOMAS MORE (Bruxelles-Párizs) nevű nemzetközi politológiai intézet magyar tagozatának vezetője: 2005 óta



Ösztöndíjak, tanulmányi - és előadó(kör)utak, konferenciák

Nyári egyetem: Sinaia (1972, 1 hónap);
                          Brassó (1977, 1 hónap);
                          Bukarest (1984, 3 hét)

Műfordítói ösztöndíjak: Bukarest (1974, 1 hónap; 1976, 2 hét, 1982, 2 hét, 1984, 10 nap)


 Móricz Zsigmond ösztöndíj (1982 – 1983)

SOROS ösztöndíj: 1983 - 1985


Tanulmányi ösztöndíjak:

Bukarest (1972, 2 hét; 1978, 4 hónap)
Párizs (1982 okt. 4. – 1983. július 16., 9 és fél hónap;               
1990. szeptember 10 - október 10, 1 hónap)

Nizza (1983. április, 2 hét)

Padova (1986, 2 hét)

Krakkó (1987, 1 hónap)

Toronto (magánösztöndíj: 1987. november – 1988. február, 4 hónap)

Genf (magánösztöndíj: 1988, 1 hónap, 1989, 1 hónap)

Amszterdam (Az Amszterdami Egyetem vendégoktatója, 1996. április 1. - augusztus 1, 4 hónap)

New York (A Columbiai Egyetem Kelet-Európa Intézete, 1998. szeptember 28. – november 24, 2 hónap)


Előadókörutak és előadások:

1987 - 1988: Miami - Toronto* - Montreal -  Hamilton - Chicago - Detroit - Toledo - New York – New-Brunswick - Washington - Vancouver - Calgary – New Delhi – Montreal (másodszor);

1988-1989: Genf- Bern - Basel (kétszer)

1996: Amszterdam - Drakenburg (háromszor)

1996: Sidney - Canberra - Melbourne – Bécs - Strassbourg  
1998: Cape-Town - New-Brunswick - Washington - Bécs
1999: Párizs (háromszor), 
Amszterdam (Drakenburg)
2000: Párizs (kétszer), Strassbourg, Aix en Province
2002: Tours
Történész - és politológiai konferenciák:
1985: Budapest
1986: Párizs
1987: Párizs
1989: London, Párizs, Nancy, Szófia
1990: Gdansk, Párizs, Groningen, Koppenhága
1991: Genf
1992: Krakkó, Párizs
1993: Strasbourg, Párizs, Lille
1994: Brüsszel
1995: Strasbourg
1999: Amsterdam (Drakenburg)
2002: Oxford
2004: Nizza
2007: Csikszereda
2008: Fehérvárcsurgó, Budapest
Munkahelyei:
OSZK, Szakozó Osztály (1973. szeptember 15. – 1974. december 31.)
Szabadúszó tolmács és műfordító (1975. január 1. – 1975. november 30.)
Az EURÓPA Kiadó lektora: 1975. december 1. – 1975. december 31.)
ELTE, BTK, Román Nyelv és Irodalom Tanszék (tanársegéd, 1976. január 1. – 1981. október 30.)
ELTE, BTK, Kelet-Európa Története Tanszék (adjunktus, majd – 1993.-tól docens, 1981. november 1. óta)
A Nagyvilág c. világirodalmi folyóirat szerkesztője és rovatvezetője (román és Dél-kelet-ázsiai francia nyelvű irodalmak [Vietnam, Laosz. Kambodzsa]): 1985 – 1988 (másodállásban)
A Magyar Köztársaság bukaresti Nagykövetsége kulturális és politikai tanácsosa (I. osztályú tanácsosi rangban: 1990. október 25. – 1995. június 15.) [kikérővel, külügyminisztériumi alkalmazott: 1990. június 8. és 1995. június 19. között]
A Magyar Köztársaság párizsi Nagykövetsége politikai tanácsosa (I. osztályú tanácsosi rangban: 1999. március 8. – 2003. augusztus 15.) [kikérővel, külügyminisztériumi alkalmazott: 1998. december 15. és 2003. augusztus 15. között]
Nyelvtudás: francia és román (felsőfok), angol, orosz, német (társalgás), olasz, spanyol (olvasás)

 PUBLIKÁCIÓS JEGYZÉK
  
Önálló művek

1, Együtt vagy külön utakon. A Kossuth - emigráció és a román nemzeti mozgalom kapcsolatának történetéhez, Magvető Kiadó, Budapest, 1984, 227 p. (Nemzet és Emlékezet)

2, Hungarian Exiles and Romanian National Movement, 1849 - 1867., Highland Lakes, New Yersey, 1991[1992], Columbia University Press (Atlantic Studies on Society in Change, East European Monographs) XVI+333 p.

3, Nemzetfogalom és nemzetstratégiák. A Kossuth - emigráció és a román nemzeti törekvések kapcsolatának történetéhez, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1993, 353 p.

4, Illúziókergetés vagy ismétléskényszer? Román - magyar nemzetpolitikai elgondolások és megegyezési kísérletek a XIX. században. Tanulmányok. Kriterion Kiadó - Balassi Kiadó, Bukarest - Budapest, 1995, 232 p.

5, Kihívás és eretnekség. Adalékok a román - magyar viszony történetéhez. H - Press Kft., Sepsiszentgyörgy, 1996, 111 p. (Kaláka Könyvek)

6, Kockázatos viszonyok. Írások a román irodalom, művelődéstörténet és nemzeti önszemlélet tárgyköréből. Jelenkor Kiadó, Pécs, 1997, 164 p. (Kiseurópa)

7, Liaisons risquées. Hongrois et Roumains aux XIXe et XXe siècles. Consciences nationales, interférences, et relations délicats. Éditions Jelenkor, Pécs, 1999, 289 p. (Megjegyzés: nem azonos az elöző tételben szereplő, hasonló cimű kötettel!)

8, A békétlenség stádiumai. Fejezetek a magyar - román kapcsolatok történetéből. Osiris Kiadó, Budapest, 1999, 372 p. (Pro Minoritate Könyvek)

9, Polgárosodott nemes avagy (meg)nemesedett polgár. Írások a „nemesi polgárisodás” témaköréből. Jelenkor Kiadó, Pécs, 2002, 292 p.

10, Pillanatkép. Két írás a geopolitika tárgyköréből. Nyitott Könyv, Budapest, 2003, 140 p. (2. jav. kiadás: 2004)

11, Kérdések és álkérdések. Gondolatok a csoportérdek-érvényesítés, a nemzeti önkép és a globális stratégiák összefüggéseiről. [Politológia és társadalom-lélektan]. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2004, 297 p.

12, Öt nemzedék, és ami előtte következik … A temesvári Levente-pör …1919-1920. Budapest, 2006, Noran Kiadó Kft, 540 p.
Társszerzőkkel


A kompromisszumok embere. Tanulmányok Klapka György tábornok (1820 – 1892) életéről [Szerzők: Borsi-Kálmán Béla – Hermann Róbert – Urbán Aladár]. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest – Kolozsvár, 2000, 235 p. [Csetri Elek előszavával] (Borsi-Kálmán Béla tanulmánya: Klapka György, Genf és a románok, uo. 89 – 235. p.)

Bodrogi Rezső – Borsi- Kálmán Béla: Kossuth rendíthetetlen híve: Ihász Dániel, Századok, 1987/5., 923 – 961.


Tanulmánykötetekben

1, Borsi-Kálmán Béla: A regény megújításának kísérlete a mai román irodalomban, in: Magyar-román filológiai tanulmányok [Szerk. Nagy Béla]. Budapest, 1984, 252 – 262.

2, Borsi-Kálmán Béla: Mihail Kogălniceanu reformprogramjának magyar vonatkozásai, in: A magyar polgári átalakulás kérdései. Tanulmányok Szabad György 60. születésnapjára [szerk. Dénes Iván Zoltán – Gergely András – Pajkossy Gábor]. ELTE Bölcsészettudományi Kara, Budapest, 1984, 361 – 379. p.

3, Borsi-Kálmán Béla: Alexandru Ioan Cuza, Mihail Kogălniceanu és a magyar emigránsok 1860-61-ben, in: HUNGARO – POLONICA. Tanulmányok a magyar – lengyel történelmi és irodalmi kapcsolatok köréből. Emlékkönyv Waclaw Felczak 70. születésnapjára[szerk. Kiss Gy. Csaba – Kovács István – Nagy József Zsigmond]. MTA Irodalomtudományi Intézete, Budapest, 1986, 110 – 119. p.

4, Borsi-Kálmán Béla: Alexander Ion Cuza, Mihail Kogălniceanu I wegierrscy emigranci w latach 1860-61, in: WEGRY –POLSKA W EUROPIE SRODKOWEJ. HISTORIA – LITERATURA. Ksiega pamiatkowa ku czci Profesora Waclawa Felczaka [Pod redakcja  Antonigo Cetnarowicza, Csaby G. Kissa, Istvána Kovácsa].PSB, Wydawnictwo Profesjonalnej Szkoly Biznesu, Krakow, 1987, 175 – 182. p.

5, Borsi-Kálmán Béla: L’image de la France révolutionnaire dans les milieux cultivés hongrois: du mouvement des jacobins hongrois à l’époque des réformes, 1795 – 1830, in: ECHOS LOINTAINS DE LA REVOLUTION FRANCAISE. Colloque franco-balte 6 – 8 novembre 1986 – Colloque franco – hongrois 22 – 24 janvier 1987. Publications Langues’O, Paris – INALCO, 1988, 205 – 234. p.


6, Borsi-Kálmán Béla: L’histoire du «différend» hungaro-roumain du XVIIIe au XXe siècle. Quelques points de repère, in: L’Europe du Milieu. Actes du colloque organisé par le Groupe de recherche sur l’Europe centrale de l’Université de Nacy II, Septembre 1989 [Sous la direction de Michel Maslowski, avec la colaboration d’Alexandre Kurc]. Presses Universitaires de Nancy, 243 – 250. p.


7, Borsi-Kálmán Béla: Bref apercu de l’histoire des frustrations des Roumains de Transylvanie, in: L’Europe centrale et ses minorités: vers une solution européenne? [sous la direction de André Liebich et André Reszler].Publications de l’Institut Universitaire de Hautes Études Internationales – Genève, Presse Universitaires de France, Paris, 1993, 135 – 144. p.

8, Borsi-Kálmán Béla: Histoire d’une vie ou quelques idées sur les conditions de formation des intellectuels hongrois originaires de Roumanie à l’époque de Kádár, 1962 – 1989, in: L’engagement des intellectuels à l’Est. Mémoires et analyses de Roumanie et de Hongrie. [Textes réunis par Catherine Durandin]. Institut Français de Bucarest – Éditions l’Harmattan, Paris, 1994, 71 – 80. p.

9, Borsi-Kálmán Béla: L’émigration hongroise après 1848 – 49 et les problèmes d’une entente hungaro-roumaine (Esquisse), in: ISTORIA CA LECTURA A LUMII. Profesorului Alexandru Zub la împlinirea vîrstei de 60 de ani. (Volum coordonat de Gabriel Badarau - Leonid Boicu – Lucian Nastase) [Emlékkönyv Alexandru Zub 60. születésnapjára]. Fundaţia Academică A. D. Xenopol, Iaşi, 1994, 215 – 218.

10, Borsi-Kálmán Béla: Les Roumains aux yeux des Hongrois. Stéréotypies et lieux communs „hongrois” sur les „Roumains”. Bétises, généralités, sémi-vérités par rapports à la conscience et la stratégie nationale, in: uo. 455 – 459. p.

11, Borsi-Kálmán Béla: The Romanians in Hungarian Eyes, In: STEREOTIPES and NATIONS [ed. by Teresa Walas]. International Cultural Center, Cracow, 1995, 73 – 78. p.


12, Borsi-Kálmán Béla: Rumuni w oczach Wegrów. Wegierskie stereotypy I komunaly dotyczace Rumunów (Nonsensy, banaly I pólprawdy w zwierciadle narodowej swiadmosci I w narodowych strategiach) in: Narody I stereotypy [Pod redakcja Teresy Walas]. Midzynarodowe Centrum Kultury Kraków, Kraków, 1995, 70 – 76. p.

13, Borsi-Kálmán Béla: L’émigration hongroise après 1848 et les problèmes d’une entente hungaro-roumaine, in: Regards sur l’indomptable. Europe su Centre-Est du XVIIIe siècle à nos jours [Textes reunis par Jerzy Kloczowski, Daniel Beauvois, Yves-Marie Hilaire].Actes du colloque de Villeneuve-d’Ascq 20 – 23 septembre 1993.Presse de l’Université Charles-de-Gaulle – Lille III, Lille, 1996, 253 – 256.; 258.

14Borsi-Kálmán Béla: Etique et politique dans le contexte géostratégique européen (Ethics and Politics in the European Geostrategic Context) [Contribution], in : Ethics and Politics. International Conference. Robert Schuman Institute for Developing Democracy in Central and Eastern Europe. 1997, 37 – 38. p.

15, Borsi-Kálmán Béla: Nemzeti nagylét és/vagy kisállami nyomorúság (Gondolatok egy örökzöld témáról), in: Nemzeteken innen és túl. Tanulmányok Diószegi István 70. születésnapjára. Korona Kiadó, Budapest, 2000, 91 – 103.

16, Borsi-Kálmán Béla: Le nationalisme et l’intelligentsia hongroise dans les anées 1989 – 1997, in: HISTORIA MANET. Volum omagial Demény Lajos emlékkönyv 75. [szerk. Violeta Barbu – Tüdős S. Kinga – Maria Pakucs] Editura Kriterion Bucuresti – Cluj, 2001, 441 – 451. p.

17, Borsi-Kálmán Béla: Egy meghasonlás anatómiája (Gondolatok az iraki válsággal kapcsolatos amerikai-francia polémia hátteréről), in: Életünk Kelet-Európa. Tanulmányok Niederhauser Emil 80. születésnapjára. [szerk. Krausz Tamás és Szvák Gyula]. Budapest, 2003, Pannonica Kiadó, 52 – 58.

18, Borsi-Kálmán Béla: Geostratégiai lehetőségkeret és nemzetpolitika (Magyar álmodozás és román pragmatizmus Trianon előtt), in: Kelet-Európa: Történelem és sorsközösség. Palotás Emil 70. Születésnapjára [Szerk. Krausz Tamás]. Budapest, 2006, ELTE Kelet-Európa Története Tanszék, 55-76..


Egyéb gyűjteményes kötetekben (antológiákban), illetve hazai és külföldi folyóiratokban megjelent tanulmányok

1, Irányzatok, tendenciák az újabb román irodalomban, Kritika, 1980/11., 26 – 27.

2, A Kossuth-emigráció és a nemzetiségi kérdés – dilemmák és altarnatívák, Kritika, 1981/12., 3 – 4.

3, A román reformnemzedék bölcsőjénél (tanulmány), Mozgó Világ, 1981. december, 74 – 81.[jegyzetek nélkül, irodalomjegyzékkel], (újraközlés: Látó [Marosvásárhely], 1992/5., 76 – 95. [jegyzetapparátussal])

4, La naissance de la génération des réformes roumaine, ANNALES UNIVERSITATIS SCIENTIARIUM BUDAPESTINENSIS de ROLANDO EÖTVÖS NOMINATAE, sectio historica, tomus XXIII., Budapest, 1983, 77 – 95.

5, A román nemzettudat fejlődése a Kárpátokon innen és túl (1821 – 1860), Kortárs, 1984/4., 594 – 613.

7, Egy múlt századi magyar-román megegyezési kísérlet történetéhez (1864), Tiszatáj, 1984/9., 57 – 68. (kötetben: Forradalom után – Kiegyezés előtt [szerk. Németh G. Béla]. Budapest, 1988, Gondolat)

8, Zur Geschichte eines ungarisch- rumänischen Vereinbarungsversuchs vom vorigen Jahrhundert: 1864, ANNALES UNIVERSITATIS SCIENTIARUM BUDAPESTNENSIS de ROLANDO EÖTVÖS NOMINATAE, sectio historica, tomus XXV., Budapest, 1987, 81 – 106.

9, Contours d’une tentative d’accord hungaro-roumain en 1868 – 1869, in: Forschungen über Siebenbürgen und seine Nachbarn, Festschrift für Attila T. Szabó und Zsigmond Jakó. I. Herausgegeben von Kálmán Benda, Thomas von Bogyay, Horst Gassl, Zsolt K. Lengyel, Dr. Rudolf Trofenik. München, 1987, 177 – 199. (magyar változatát lásd Borsi-Kálmán Béla: Illúziókergetés vagy ismétléskényszer? im. 122 – 150.)

10, Megközelítések. Néhány fogódzó a XVIII – XX századi magyar-román „differendum” történetéhez, Jelenkor, 1988/11., 1036 – 1040. (jó néhány passszusát – a szerző hozzájárulásával, lásd Ara Kovács Attila-Dávid György-Joó Rudolf-Kőszegi László-Nagy József-Tóth Károly Antal-Vásárhelyi Judit: Jelentés a romániai magyar kisebbség helyzetéről, in: Jelentések a határokon túli magyar kisebbségek helyzetéről [Csehszlovákia, Szovjetunió, Románia, Jugoszlávia]. Budapest, 1988, Medvetánc könyvek, 60 – 62.)
11, A román társadalom az 1850-es, 60-as években – ahogyan a magyar (Kossuth-)emigránsok látták, Alföld, 1990/6.
12, Kihívás és eretnekség. Széljegyzetek, értelmezések és kiegészítések Francisc Păcurariu: „Románok és Magyarok a történelem sodrában” c. könyvéhez, LIMES (Nemzetpolitikai Szemle) [szerk. Molnár Gusztáv], 1989/1., 187 – 211., ill. Tiszatáj, 1990/8., 40 – 68.

13, Nicolae Titulescu – hagyomány és európaiság, A Hét, 1991. május 30., 10 – 11-

14, A román nemzettudat fejlődése a Kárpátokon innen és túl egy nemzedék készülődésének tükrében, AETAS, 1992/1-2, 79-126.

15, A román politikai gondolkozás alternatívái a múlt század ötvenes-hatvanas-hetvenes éveiben, Korunk (Kolozsvár), 1992/9., 21-28.

16, Alternativele gîndirii politice româneşti în anii 50-60-70 ai secolului trecut, Cumpăna, Antologia revistei de cultură Korunk, 1, Cluj, 1994, 193-202 (román)



17, Töredékes látlelet az erdélyi románság sérelmeinek társadalomtörténeti gyökereiről. Adalékok a nemzeti-nemzetiségi kérdés /magyar/ megközelítéséhez, LIMES (Komárom-Esztergom megyei Tudományos Szemle), 1996/3, 71-78.
18, [Ludman Ferenc álnéven]: Románia helyzetéről, fejlődési trendjéről és a magyar-romám viszonyról a közép-kelet-európai térségben 1989 után (Vázlat), PRO MINORITATE, 1995/3-4, 8 – 30. (Lásd még: A román-magyar ellentétek gyökerei, a megbékélés lehetőségei, in: Megpróbáltatott nemzet, „Europa”-Club [Bécs], Hatodik könyv, 1998-ban elhangzott előadások, 49 – 114.)



19, "Mittel-Európa" és egy "integrált Európa" határmezsgyéjén, in: Magyar Kisebbség, Nemzetpolitikai Szemle, Új sorozat, III. évfolyam, 1997. 3-4. (9-10.) szám, Kolozsvár, 324-334.

20, Támpontok és megkésett észrevételek, PRO MINORITATE, 1996/4., 86 – 89.


21, „Mi a helyzet”? Impressziók, észrevételek és megjegyzések Romsics Ignác Helyünk és sorsunk a Duna-medencében című könyvének margójára, (esszé), PRO MINORITATE, 1996/4., 87 – 99.

22, A nemzet problematikája az 1970-1980-as évek román szakirodalmában [1984], in: Borsi-Kálmán Béla: A békétlenség stádiumai, im., 202 – 229.

23, Egy írástudó metamorfózisa. Rendhagyó recenzió Frank Tibor: Egy emigráns alakváltásai. Zerffi Gusztáv pályaképe című művéről, (esszé), Hadtörténelmi Közlemények, 1989/4., 592 – 595.
Klapka György, Genf és a románok, 1847 – 1868, Hadtörténelmi Közlemények, 399 – 484.

24, Védirat az örök névtelenek ügyében. Elfogult gondolatfüzérek egy „ismeretlen szerző” „Önéletrajzáról” (történelmi esszé), Az irodalom visszavág, 1999-2000/tél, 106 – 124.

25, A Bánság és Temesvár a századfordulón és az első világháború előestéjén, I. rész, PRO MINORITATE 2000/ősz-tél, 170 – 205.; II rész, PRO MINORITATE, 2001/tavasz, 158 – 199.

26, Le nationalisme et l’intelligentsia hongroise dans les années 1989 – 1997 (ou la „dispute populiste-urbaine” dans la lecture d’aujourd’hui), in: Culture et pouvoir en Hongrie depuis 1945. Éclairages franco-hongrois [Sous la direction de Michel A. Prigent], Cahiers du Centre d’étude de l’Europe médiane, N° 12, Studia Gallo-Hungarica, CEEM, Paris-INALCO, 2001, 71 – 84.

27, Románia és a magyar-román viszony a történelem tükrében (geopolitikai vázlat), Európai Tükör, 2004/4-5., 121 – 133.

28, Fondements connus et inconnus  d’une mésentente cordiale, Revue des deux Mondes, Février 2005, 9 – 30. (rövidített másodközlés: TRIBUNE, Institut Thomas More, N°/Fr, 25 février 2005, 1-12.)

29, FRANCE – EUROPE – USA: Known and unknown underpinnings of ”friendly misunderstanding”, TRIBUNE, Institut Thomas More, N° 4%Eng, February 25th2005, 1-12.


Előszavak

Csapó Endre: Ilyen a világ. II. Csapó Endre újságcikkei 1983 és 1991 között. Budapest, 1983, Püski Kiadó. (Előszó: Borsi-Kálmán Béla: Emigrációs történetírás - szilánkokban), 1 – 2.


Konferenciák
Budapest (Dunahajózás)
Párizs (1987 január)
Nancy
Párizs (bicentenaire)
Szófia
Részvétel a Magyar Külügyi Intézet, az ELTE Román Tanszéke és Románia budapesti Nagykövetsége közös szervezésében rendezett Titulescu-emlékgyűlésen, 1991. április 15. (ELTE BTK, Tanácsterem) Előadás címe: Nicolae Titulescu – hagyomány és európaiság

 „Uralkodó eszmék a Balkánon”, Pécs, 1992, március 27-29. (Előadás címe: A román politikai gondolkozás alternatívái a múlt század 50-es, 60-as, 70-es éveiben)

Nemzetközi tudományos kollokvium a közép- és Dél-kelet-európai értelmiség fejlődésének társadalmi és politikai feltételeiről a  szocializmus  utolsó fázisában. Előadás címe: “Néhány gondolat az értelmiségivé válás feltételeiről a Romániából Magyarországra telepűlt fiatalok vonatkozásában a Kádár-korszakban" (1962-1989) Párizs, 1992, szeptember 29. – október  4.. (francia nyelven)

, Kerekasztal-beszélgetés a közép-kelet-európai népek nemzeti tudatának fejlődéséről az 1789-es francia állam-nemzet koncepció tűkrében, TIT-Kossuth-Klub, 1992, Előadás címe: A közép- és dél-kelet-európai elitképződés társadalomtörténeti megkésettsége, mint az eljövendő “modern nemzetállamok” közötti vetélkedés (ős)forrása (magyar nyelven)

Részvétel a “Condorcet-körök” második nemzetközi találkozóján, Strassbourg, 1993. január vége. Előadás címe: Észrevételek a közép-kelet-európai országok európai integrációja  lehetőségeiről a köztűk kimutatható gazdasági-társadalmi és mentális szintkülönbségek összefűggésében (francia nyelven)

 Részvétel a  „Stéréotypes and nations and accompanying events” c. nemzetközi tudományos tanácskozáson, Krakkó, 1993. június. Előadás címe: Románok magyar szemmel (francia nyelven)

Részvétel a „France - Europe du Centre-Est” c. nemzetközi tudományos kollokviumon a “Charles de Gaulle-Lille III.” egyetem szervezésében, Lille-Villeneuve d’Ascq, 1993. szeptember 20-23. Előadás címe: A magyar emigráció 1848-49 után és a magyar-román megegyezés esélyei. vázlat (francia nyelven)

 Részvétel a “Gazdasági-politikai struktúrák Európában és a kelet-nyugati kooperáció” c. kerek-asztal konferencián a Hans Seidel Foudation, és az  Alianţa civică szervezésében, Bukarest, 1993. szeptember vége. Hozzászólás címe: A kelet-európai “posztkommunista” országok integrációs feltételrendszere, s  “rugalmasságának” mélyebb (történelmi) okairól (román nyelven)

 Részvétel a “Nemzeti-nemzetiségi kérdés és kisebbségi problematika új megközelítései” című nemzetközi tanácskozáson az Unesco és a Laboratoire pour l’Europe nouvelle szervezésében, Budapest, 1993. december 3-5. Előadás címe: Kisérlet egy új magyar szemléletmód kialakítására a nemzeti-nemzetiségi kérdésben (francia nyelven)

 Részvétel a Felolvasások Közép-Európáról című zártkörű tanácskozáson a párizsi “Institut d’Histoire des Relations Internationales Contemporaines” és az Institut de France (Francia Tudományos Akadémia) szervezésében, 1994. január 15. Előadás címe: A magyar-román kapcsolatok neuralgikus pontjairól. hogyan haladhatjuk meg a román-magyar megbékélés történelmi akadályait (francia nyelven)

 Részvétel a Centre International Lelewel d’Études et d’Informations Historiques nevű intézet (Université Libre de Bruxelles) által szervezett “l’Union européenne ou l’Europe integrale. dans une perspective historique” c. előadássorozaton, Brűsszel, 1994. május 25. Előadás címe: “Mittel-európa” és egy “integrált Európa” határmezsgyéjén (francia nyelven)

Előadás a strasbourgi Université des Sciences Humaines Közép- és Dél-kelet-európai Intézetében (Centre de Recherche sur l’Europe Centrale et Sud-orientale) 1996. december 17. Címe: A román nemzeti mozgalom és a magyarok a XIX. században (francia nyelven)

Előadás a strasbourgi Université des Sciences Humaines Közép- és Dél-kelet-európai Intézetében (Centre de recherche sur l’Europe Centrale et Sud-oriental). 2000. január 4. Előadás címe: Les rapports hungaro-roumaines aux XVIII.e – XXe siècles. Esquisse et repères.

Részvétel és előadás az oxfordi College által a „Republikanizmus a XIX. századi Európában” című nemzetközi tudományos kollokviumon, 2002. február. Előadás címe: Republikanizmus a magyar és román politikai elitek gondolatrendszerében (franciául és angolul)


Recenziók, könyvismertetések Borsi-Kálmán Béla munkáiról

1) Bodor Pál: ÉS
2) Pók Attila: Könyvvilág
3) Romsics Ignác: Palócföld
4) Lipcsei Ildikó: Borsi-Kálmán Béla: Együtt vagy külön utakon Magvető Könyvkiadó, 1984, Kortárs, 1985/5., 165 – 168.
5) Kósa László: Együtt vagy külön utakon? Köznevelés, 1985. április 26., 13.
6) Tóth Ede: Borsi-Kálmán Béla: Együtt vagy külön utakon Nemzet és emlékezet (Magvető Kiadó, Budapest, 1984, 229. o., Hadtörténelmi Közlemények, XXII. évf. 1985/4., 934 – 938.
7) Kovács István: Borsi-Kálmán Béla: Együtt vagy külön utakon. A Kossuth-emigráció és a román nemzeti mozgalom történetéhez, Tiszatáj, 1985/9., 94 – 96.
8) James P. Niessen (Indiana University): Együtt vagy külön utakon: A Kossuth-emigráció és a román nemzeti mozgalom kapcsolatának történetéhez. By Béla Borsi-Kálmán. Budapest: Magvető Könyvkiadó, 1984, 229 pp. 18 Ft., paper, Slavic Review, Summer, 1986 (V. 45 no. 2), 381 – 382.
9) Béla K. Király: Borsi-Kálmán Béla: Együtt vagy külön utakon. A Kossuth-emigráció és a román nemzeti mozgalom kapcsolatának történetéhez. Budapest: Magvető Kiadó 1984. 229 pp., 18 Ft, Südost-Forschungen Band XLV, 1986, 361 – 362.
10) Urbán Aladár: Borsi-Kálmán Béla: Együtt vagy külön utakon. A Kossuth-emigráció és a román nemzeti mozgalom kapcsolatának történetéhez. Magvető Könyvkiadó, Budapest 1984. 229 oldal, Századok, 1987/5., 969 – 973.
11) Andrei Pippidi: O carte de istorie de care era nevoie, Contrapunct, 12-15 februarie 1993, 7.
12) Andrei Pippidi: Bela Borsi-Kálmán, Hungarian Exiles and the Romanian National Movement, 1848-1867, Columbia Press University, 1992, Revue des Études Sud-est-européennes, tome xxi, 1993 n0 1-2,  218 220
13) Andrei Pippidi: Szűkség volt erre a könyvre, A hét (Bukarest), 1992. augusztus 20, 3.
14) Demény Jajos: Tárgyilagosan a magyar-román kapcsolatok egyik fejezetéről, A hét (Bukarest), 1992. augusztus 20.,  3-4.
15) Sever Mircea Catalan: Béla Borsi-Kálmán, Hungarian Exiles and the Romanian National Movement 1849-1867, Columbia University Press, 1991, XXI., 334. p., Revista istorică, Seria nouă, tomul 3, 1992, nr. 11-12, noiembrie-decembrie,1225-1229
16) Gáll Ernő: A román nemzettudat színeváltozása [recenzió Borsi-Kálmán Béla: Hungarian Exiles and Romanian National Movements. Highland Lake, 1991, Columbia University Press, és Nemzetfogalom és nemzetstratégiák. A Kossuth-emigráció és a román nemzeti törekvések kapcsolatának történetéhez. Budapest, 1993, Akadémiai Kiadó c. könyveiről], Korunk, 1993/2., 113 – 117.
17) Florin Constantiniu: Bela Borsi-Kalman a scris o carte onestă despre relaţiile româno-ungare, CNM, nr. 129, 14-20 februarie 1994
18) Wolf Rudolf: A magyar-román együttműködés esélyei a XIX.. század második felében. Borsi-Kálmán Béla: Nemzetfogalom és nemzetstratégiák. A Kossuth-emigráció és a román nemzeti törekvések kapcsolatának történetéhez. Akadémiai Kiadó, Bp. 1993. 353. lap, Erdélyi Múzeum, 1994/1-2. fűzet, 141-144.
19) Robert Forrest: Borsi-Kálmán, Béla: Hungarian Exiles and the Romanian National Movement 1849 – 1967, Zeitschrift für Siebenbörgische Landeskunde, Jahrgang 17 (1994), 208 – 209.
20) Demény Lajos: Mának üzenő történelem, A Hét (Bukarest) 1996. április 12., 9-10
21) Irina Livezeanu: Bela Borsi-Kalman, Hungarian Exiles and the Romanian National Movement, 1849-1867. trans. by Eva Palmai. Highland Lakes, New Jersey: aAlantic rResearch and Publications, 1991, Nationalities Papers, volume 24 number 1. march 1996, 139-141
22) Bíró Béla: A híd pillérei (1), Erdélyi Napló, 1996, július 31., 12., és (2), uo. 1996. augusztus 7.,
23) Bíró Béla: Modell vagy rögeszme? Valóság, 1997/1., 81-91
24) Deák Ágnes: Borsi-Kálmán Béla: Illúziókergetés vagy ismétléskényszer? Román-magyar nemzetpolitikai elgondolások és megegyezési kísérletek a XIX. században. Tanulmányok. Kriterion Könyvkiadó-Balassi Kiadó, 1995, 232. old. - Borsi-Kálmán Béla: Kihívás és eretnekség. Adalékok a román-magyar viszony történetéhez, Kaláka Könyvek, Sepsiszentgyörgy, 1996, 111. old., BUKSZ, 1997 nyár,  222-228
25) Tóth Sándor: Egy történész gondjai és olvasmányai, Magyar Napló, 1997/7-8,  59-60.
26) Bodor Pál: Az alanyi történész. Borsi-Kálmán Béla: Kockázatos viszonyok. Írások a román irodalom, művelődéstörténet és nemzeti önszemlélet tárgyköréből. Jelenkor Kiadó, Pécs, 1997. 164 oldal, 990 ft, in: Élet és irodalom, XLI. évf. 42. sz.; 1997. október 17.
27) Demény Lajos: Kiútkeresés az empátia szellemében (10 gépelt oldal), in: HITEL, 1998. február
28) Bìró Béla: A felismerés lépcsőfokai. Borsi-Kálmán Béla: A békétlenség stádiumai, Kortárs, 1999/11., 120 – 125.
29) Bárdi Nándor: Az értelmezés kereteinek keresése. Borsi-Kálmán Béla: A békétlenség stádiumai. Budapest, 1999, Osiris, Pro Minoritate könyvek, 372. o., REGIO. Kisebbség, Politika, Társadalom, 2000/2., 281 – 286.
30) Köpeczi Béla: A békétlenség stádiumai, Magyar Tudomány, 2001/4., 502 – 504.
31) Bodor Pál: Az nemes polgárokrul (Borsi-Kálmán Béla: Polgárosodott nemes avagy (meg)nemesedett polgár. Jelenkor, 2002), Könyvhét, 2002. augusztus, 6.
32) Bodor Pál (Diurnus) [közírói olvasónaplója]: Párizsi magyar diplomata – Temesvárról, Nyugat Jelen (http://www.nyugatijelen.com/jelen/jelen.html), 1 – 2.
33) Ligeti Nagy Tamás: Borsi-Kálmán Béla: Polgárosodott nemes avagy (meg)nemesedett polgár, Jelenkor, 292 oldal, 1500 Ft, WA 2 Magazin Sziget, 2002/11., 82.
34) A: Gergely András: Kockázat, polgár, geopolitika, Szabad formák/Free forms [NPS], 1 – 2. (forrás: www.edition.hu/weblap/news/te …); nyomtatott változat: Századok, 2004/3., 757 – 760.
35) Gyáni Gábor: Borsi-Kálmán Béla: Polgárosodott nemes avagy (meg)nemesedett polgár. Írások a „nemesi polgárisodás” témaköréből. Jelenkor Kiadó, Pécs, 2002. 291 old., 1500 Ft, BUKSZ, 2004. ŐSZ, 260 – 262.
36) Demény Lajos: Történelmi távlatok az önazonosság keresésében. Borsi-Kálmán Béla: Polgárosodott nemes avagy (meg)nemesedett polgár. Írások a „nemesi polgárisodás” témaköréből, AETAS, 2003/2., 170 – 174.
37) Demény Lajos: Történelmi távlatokban az asszimilálódás és hasonulás fogas kérdései, Székelyföld, VII. évfolyam 9 szám, 2003. szeptember, 139 – 145.
38) Demény Lajos: Borsi-Kálmán Béla: Polgárosodott nemes avagy (meg)nemesedett polgár, Magyar Tudomány, 2003/11., 1459 – 1471.
39) Niederhauser Emil: Borsi-Kálmán Béla: Polgárosodott nemes avagy (meg)nemesedett polgár. Írások a „nemesi polgárisulás” témaköréből, REGIO, Kisebbségi Szemle, (s. a.)
40) Szentgyörgyi N. József: Levélféle Borsi-Kálmán Bélának [recenzió Borsi-Kálmán Béla: Pillanatkép. Két írás a geopolitika tárgyköréből. Budapest, 2003 [2. jav. kiad. 2004], Nyitott Könyv Kiadó, és Kérdések és álkérdések. Gondolatok a csoportérdek-érvényesítés, a nemzeti önkép és a globális stratégiák összefüggéseiről. Budapest, 2004, Akadémiai Kiadó c. könyveiről], Az irodalom visszavág, 2004. ősz, 46 – 50.



* Borsi-Kálmán Béla: “A Scientific Critique of the Daco-Roman Theory” (a Hungarian Research Institute of Canada és az University of Toronto szervezésében, 1987. december, forrás: u.toronto.ca/~diosady/i …)